Én még megtapasztalhattam a V10-es motorok érzését és hangját. Ennek is részének kell lennie a Forma-1 életérzésének. Akkoriban nem csak azért ment ki az ember a pályára, hogy megnézze, ki fog nyerni. Ezt az egész atmoszférát be akarta lélegezni.
Néha elmerengek az olyan történéseken, mint Monaco megnyerése, és azon gondolkodom, valóban megtörtént-e. Mindig is szerettem versenyezni, de sosem hittem, hogy eljutok az F1-ig és ilyen karrierem lesz. Lépésről lépésre kell haladni. Ha túl messzire tekintesz előre, akkor minden rémisztőbben hat.
Ha túl módszeres és túl félénk vagy, sosem fogsz nyerni. Az viszont okos dolog, ha helyesen számolod ki, hogy hol és mikor kell túlzásba esni. Tudnod kell, mikor kell a határokat feszegetni, és mikor kell visszább venned.
Gyerekkorom óta sportolok, atletizáltam, aztán kyokushin karatéztam, shotokan karatéztam, és végül 13-14 éves koromban jött ez a testépítő láz. Ez úgy jött létre, hogy engem mindig is vonzottak az erős és izmos emberek, és a tévében láttam ugye Sylvester Stallonét, Arnold Schwarzeneggert, hogy ők milyen izmosak, de én azt hittem, hogy ők így születtek. És egyszer csak egy balatoni nyaraláson a szüleimmel megláttam egy testépítő magazint, a Flex magazint, és akkor ott volt Arnold meg Franco Columbu, és apukámtól kisírtam, hogy vegye meg nekem ezt az újságot. Megvette, és akkor ledöbbentem, hogy „hoppá”, ők csinálták úgymond magukat, és ez elérhető cél mindenki számára – gondoltam én. És akkor az egész nyaralás azzal telt, hogy ezt az újságot kiolvastam olyan 528-szor, és ott kezdődött el, hogy én testépítő legyek, erőemelő legyek. Az, hogy profi testépítő, erőemelő legyek az már az első pillanatban eldőlt, az első edzésen, ugyanis nekem csak ez tetszett, a szélsőséges nagy izomtömeg, meg a szélsőséges nagy erő. Már akkor éreztem, 60 kilósan, hogy nekem nem lesz elég az átlagos fizikum, én profi testépítő akarok lenni, illetve erőemelő, és egyből így kezdtem el az edzéseket, maximális lelkesedéssel és intenzitással, hogy nekem csak egy cél lehet, az, hogy nagyon nagyon jó legyek a sportágamban. De akkor még nem gondoltam, hogy ennyire jó leszek, csak volt egy bizonyos elképzelésem, hogy magyar bajnoknak lenni, akkor kinyomni fekve a 180 kilogrammot, leguggolni a 200 kilogrammal. Ezek tűntek reálisan elérhető célnak, de aztán ahogy teltek az évek meg a hónapok, úgy egyre tágult a periféria és elképzelhetőnek tűntek az egyre nagyobb és nagyobb eredmények.
Túl vagyunk a lábedzésen. Hányingerünk van, szarul érezzük magunkat…gusztustalanul szarul, és ez tök jó! És most iszunk fehérjét, ha nem hányjuk ki.
A versenyszerű testépítés és erőemelés egyáltalán nem az egészség megőrzéséről szól, hanem a testi erő megmutatásáról. Ha valaki a legjobb akar lenni ebben a sportágban, vállalnia kell az ezzel járó veszélyeket. Viszont, ha amatőr szinten, kedvtelésből az edzőteremben edzünk, az a világ legbiztonságosabb sportja.
Nem ragadnék le annál, hogy miért száguld valaki az utakon az életét kockáztatva, mert ennek csak valószerűtlen filozofálgatás lenne a vége. Miért mászik valaki hegyet? Rengeteg sport miatt lehet meghalni: ott van az ökölvívás, a síelés, a motorcsónaksport, a vitorlázás és még számtalan sport. Az ember nyilvánvalóan gátlástalanul kockáztatja a saját létét a versengés adta feszültség miatt, s emez ama kevés dolgok egyike, amelyek megkülönböztetik más fajoktól.
Kétféle pilóta létezik: az, aki szenvedélyből versenyez, és az, aki ambícióból. Az első típusba tartozókkal két dolog történhet: vagy a pályán halnak meg, vagy még nagypapa korukban is versenyeznek. A másik kategória képviselői az első kudarc vagy nagy siker után visszavonulnak. Ebbe a csoportba sokkal többen tartoznak, mint az elsőbe.
Letisztult tervekkel, stratégiával lépek szorítóba, tudom, hogy mit és mikor kell tennem ahhoz, hogy elérjem a célomat, úgyhogy a mérkőzés helyszíne abszolút nem fontos számomra. Ezen felül mindig egy jó nagy csapat szurkolóm utazik velem, bárhol is öklözzek, ami olyan érzést kölcsönöz számomra, mintha otthon bokszolnék.
Nincs motivációm, fegyelmem van. A motiváció átmeneti. Ma például, lehet, hogy van motivációd, holnap viszont, amikor korán kelsz, már nem biztos. Amikor korán kelek az edzések miatt, soha nincs motivációm. Csak fegyelmem van.
Nincs szükségem trófeákra ahhoz, hogy azt mondjam magamnak: én vagyok a legjobb.
Az 1994-es világbajnokságot, nem csak a mi meccseinket, a hőség határozta meg. Felfoghatatlan volt. Embertelen erőfeszítést kellett tennünk, hogy játszani tudjunk. De a szenvedély és az eredmény iránti vágy hajtott minket, ráadásul az ott élő olasz bevándorlók büszkék voltak ránk. Ezt éreztük csapatként is, pluszerőt adott a nehézségek leküzdéséhez.
Véleményem szerint senkinek nem engedhetsz egy centit sem, függetlenül attól, hogy kiről van szó – a versenyzésben és a sportban általában sem. És ez nem igazán változik. Főleg amint felvesszük a sisakot. Jól kijövök Landóval, de amint a sisak felkerül, mi húszan már nem vagyunk többé barátok.
A fiammal együtt nagy Forma–1-rajongók vagyunk. Írország és Monte Carlo között ingázom, de évente megnézzük a futamokat. Mindenkinek szurkolunk – főleg a Ferrarinak!
A Honvéd elleni meccs előtt bementem az öltözőbe, hogy felrázzam a játékosokat, akik erre megtapsoltak. A meccsen aztán kikaptak, ekkor ismét bementem az öltözőbe, és lehordtam őket, hogy nem engem kell megtapsolni, hanem a pályán kell kitenni a szívüket. Azért ilyenkor érzem, hogy kicsit megremegnek a játékosok.
Az edzés tart egyben. Ez az egyetlen dolog, aminek segítségével nap-nap után újra rendbe rakhatom magam.
Őszintén szólva, a sportolóknak pokoli lehet. Tízszer annyit edzenek, mint én. Szeretek kimozdulni és jól érezni magam, de sok mindenről le kell mondanod, amíg egy turnéra készülsz. Elég komolyan veszem a dolgot. Fizikailag fittnek, szellemileg ébernek kell lenned, a hangodnak pedig erősnek kell lennie. Ez unalmas és repetitív. Az egyetlen dolog, amit élvezek, az a táncpróba. Bérelek egy táncstúdiót, és ott téblábolok.
Még mindig 28 hüvelykes a csípőm (kb. 71 cm), ugyanolyan, mint 19 évesen. Jó az állóképességem. Figyelsz arra, hogy mit eszel, mozogsz, és egy kicsit szórakozol. (…) Nagyon jó génjeim vannak, és nem hízom. Még mindig iszom alkoholt. Nem vagyok fanatikus, aki órákig az edzőteremben van, vagy kocog, mert az is káros. Ha nem koncertezel, akkor is fenn kell tartanod egy bizonyos szintű kondíciót, különben nincs visszaút. Hetente ötször kell fél órát biciklizni vagy edzeni. De a tánc nagyon jó és szórakoztatóbb, mint az edzőteremben lenni. Eljárok hát táncolni.
– mondta 2011-ben
Hogy mi történik másokkal a mezőnyben? Nem igazán érdekel. Végső soron, ha meg akarom nyerni a bajnokságot, akkor a legjobb formámat kell nyújtanom. És ha ezt megteszem, tudom, hogy elég lesz a győzelemhez. Ez az, amire koncentrálok – és próbálom napról napra egy kicsit jobban csinálni.
Ha vezeted a bajnokságot, az csak azt jelentheti, hogy valamit jól csinálsz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs min javítani.
