Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni, értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget űzni.
Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.
De akkor is remélek egyre, hogyha
még újra éj jön s újra éj az éjre,
átfázom, átvirrasztom álmodozva.
Semmi sem gyötör jobban, mint a meghiúsult remény.
Földiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.
Nem szabad hagynunk, hogy a félelmeink visszatartsanak a reményeink követésétől.
Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
A remény egy esemény óhajtásának összecserélése ennek az eseménynek a valószínűségével.
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
Remény… Az emberi önáltatás kvintesszenciája, amely egyszerre tud a legerősebb oldalatok és a leggyengébb pontotok lenni.
Nincs veszett ügy, míg akad csak egy bolond is, aki küzd érte.
Léteznek orvosi csodák. Bár mi, akik a tudományra esküdtünk fel, nem szeretünk hinni a csodák létezésében. De léteznek, történnek dolgok, amikre nincs magyarázat. Nem irányíthatjuk őket, de megtörténnek. Élünk a csodával, ha rátalálunk, átnyúlunk a szakadékon. Bár lehetetlennek tűnik, és nélkülöz minden logikát, átérünk.
A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: „az önfeledésnek is megvan a maga öröme”. Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.
Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.
Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben.
Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bűnébe esnek.