Engem úgy szereltek le a honvédségtől 1969-ben, hogy pszichopata, személyiségzavaros vagyok, ami viszont a privát életben nem volt zavaró dolog.
Mikor pszichológushoz kezdtem járni, mondta a feleségem, hogy ne tegyem, mert a végén normális ember leszek, és akkor éhen halunk.
Mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire.
Az aggodalom, a szorongás, a kétségbeesés bonszájfenyői ott vannak ám mindannyiunkban, és ha nem metszegeted őket rendszeresen, akkor hatalmasra nőnek a lelkedben.
Harmincöt éves korunkra énünk 95 százaléka már csupán begyakorolt viselkedésminták, képességek, érzelmi reakciók, hiedelmek, percepciók és attitűdök memorizált gyűjteménye, amely úgy működik, mint egy tudat alatti, automata számítógépes program.
Személyiségünk abból áll össze, ahogyan gondolkodunk, ahogyan cselekszünk, és ahogyan érzünk.
Az emberek nem olyannak látják a dolgokat, amilyenek azok a valóságban, olyannak látják őket, amilyenek ők maguk. Amikor egy új szemüveget helyezünk az „agyunkba”, és ezen az új szemüvegen keresztül szemlélhetjük a világot, mellékhatásként az új lehetőségeket is meglátjuk.
Az új személyiség egy idő után új személyes valóságot teremt.
Ahol a pszichológiai kulturáltság nagyfokú, ott a pszichésen beteg, önszabályozásában és kapcsolati viselkedésében megzavart embert elfogadják, megérteni igyekeznek, segítik. Ilyen közösségekben a viselkedészavarok előfordulása kisebb, mint másutt.
A művészetek hozzájárulhatnak a pszichológiai kulturáltság fokozásához és mentálhigiénés szempontból értékes, hasznos társadalmi erőknek tekinthetők.
Huzamos ideig tartó pszichológiai magány (amely látszólag, formálisan meglevő kapcsolatok mellett is előállhat) következtében olyan pszichopatológiai elváltozások következhetnek be, amelyek később valamilyen szisztematikus módon rontják a beilleszkedést az emberi kapcsolatokba a későbbiek folyamán is.
Talán leginkább hiányzik az orvosok pszichológiai szemlélete és kulturáltsága. Ez a hiány nem elsősorban lélektani ismeretekre vagy gondolkodásmódra vonatkozik, hanem az érzelmi megértés képességére, amit a pszichiáterek empátiának, a másik érzelmi állapotára való ráhangolódásnak, beleélésnek neveznek.
Freud a terapeuta fő feladatának azt tartotta, hogy tükröt jelentsen a beteg számára az önmegismeréshez.
Számos szenvedély valamilyen lelki betegség öngyógyítási vagy kompenzációs kísérlete.
Az „új kezdet” pszichológiája azért működik, mert ezzel azt érezzük, hogy a múlt kudarcai mögöttünk maradtak, és tiszta lappal indulhatunk. Pont, mint újévkor.
Nem boncolok lelket, az a gyanúm, hogy a lélekelemzés éppolyan keveset mond a lélekről, mint az oxigén-, hidrogén- és szénatomok a kenyérről, mely belőlük áll.
Az élet egy olyan lélektani színjáték, melyben minden körülményt és eseményt az előfeltételezéseid idéznek elő.
A gondolatok az érzelmek közvetítésével gyakorolnak hatást a tudatalattira. A tudatalattira mindaddig nem gyakorol hatást egy gondoltat, amíg nem kapcsolódik hozzá érzés. Ha megvan az érzés – mindegy, hogy jó, rossz vagy közömbös -, ki kell fejeződnie. Csak és kizárólag az érzések közvetítésével továbbíthatók a gondolatok a tudatalattiba.
Ha rátekintünk a világra, valójában a tudat alatti elménk kezd el dolgozni. A tudat alatti elmédben lévő programokat elsősorban az határozza meg, hogyan viselkedtek az emberek életed első hét évében: az édesanyád, az apád, a testvéreid és a környezetedben élők. A programok többsége, úgy a 70 százaléka negatív, visszahúzó és önszabotáló