Az bizonyosan egyre nyilvánvalóbb, hogy amit a pszichológiában „normálisnak” nevezünk, az az átlagosak pszichopatológiája, olyannyira nem drámai és olyannyira széles körben elterjedt, hogy rendesen észre sem vesszük.
Ha kellő távolságba kerülsz egy embertől, akkor könnyebben tudod analizálni.
A tanult és átélt dolgok nagy része beépül biológiai „énünkbe ”, és úgy hordjuk azt,mint valami ruhát.
Mély önmegfigyelésbe merültem, újra meg újra megvizsgáltam magamat, minden pszichológiai helyzetet szemügyre vettem és elemeire bontottam. De korántsem gondolom, hogy következtetéseim véglegesek vagy csalhatatlanok volnának.
Védje becsületed akármilyen sugallat,
Amiről beszéltünk, félig már bizony az vagy,
Mihelyt esküdözöl, hogy sohasem leszel.
Az elmebetegséggel kapcsolatban mindig úgy éreztem, hogy valami titok rejlik mögötte. A titok, hogy mi van az énnel igazában. Mindig sejtettem, hogy az elborulás csak a felszínen mutatkozik.
Miért ölöm meg azt, akit szeretek, hogy aztán ugyanazt – ami benne volt, másban keressem?
Gondolkodásunk semmi egyéb, mint agyunk szerves funkciója, és így munkában és pihenésben hasonló minden más szerves tevékenységhez. Miként túlságos megerőltetés rontja a szemet, azonképpen rontja az agyat is.
A boldogság nem a véletlen műve, hanem egy sor helyes gondolat és cselekedet következménye. Azok férnek hozzá, akik a kínálkozó lehetőségekből és alkalmakból a lehető legjobbat hozzák ki. Vagyis a boldogság mindig egyfajta cselekvéshez kapcsolódik, és soha nem a külső világunkból ér el bennünket.
Az imagináció módszerét gyakran használják a sportban, különösen a versenysportolóknál. A sportoló elképzeli a tornagyakorlatot, a dobást, a lövést, a rajtolást. Így a valóságban is jobban sikerül. Kosárlabdázókkal végezték a következő kísérletet: a játékosok egyik csoportja a valóságban gyakorolta a dobást. A másik csoport vizualizálta a dobásokat. A játékosoknak lélekben el kellett képzelniük, hogyan dobják a labdát a kosárba. Az a csoport, amelyik a kosárra dobást lélekben képzelte el, jobb eredményeket ért el a valóságban, mint az a csoport, aki fizikailag gyakorolta a dobást. Ez a következőket mutatja: a képek mindenképpen lehetővé tesznek számunkra új magatartásformákat. Nemcsak elképzelések maradnak, hanem alapot hoznak létre az agyban a cselekvés új lehetőségei számára.
Törődj bele, hogy önző vagy és nem is lehetsz más. Ha pénzt adsz a koldusnak, legjobb esetben azért teszed, hogy saját jószívűséged panorámájában gyönyörködhess. A szeretet is önzés. Az az érzés is, hogy hozzátartozóidat jobban szeresd, mint másokat: az ösztön fűz hozzájuk és azért gondoskodsz róluk, mert neked fájna, ha hiányoznának szeretteid szükségletei. Törődj bele, hogy akármit téssz is, nem tudod másból, mint önzésből csinálni – ne is akarj önzetlen lenni, kár a benzinért. Légy egész ember az önzés keretein belül.
Ha a Hold, midőn bejárja örökkévaló pályáját a Föld körül, öntudattal volna megáldva, melyen meg volna győződve, hogy saját jószántából rója útját… ugyanígy egy Lény, aki nagyobb belátással és tökéletesebb intelligenciával volna megáldva, az embert és tetteit figyelve megmosolyogná azt az emberi illúziót, hogy a saját szabad akaratunk szerint cselekszünk.
Jellemző ez a tény az átlag magyar ember pszichológiájára, amint az több száz évi, mondjuk ki a szót: idegen uralom alatt kifejlődött. Tárgyi tekintetben tovább tud menni a lemondásban, mint amennyi helyes, de a duzzogását nem engedi bántani.
Mondd a gyerekednek, a férjednek, a feleségednek, vagy bármelyik alkalmazottadnak, hogy ostoba, hogy ügyetlen, hogy nincs érzéke hozzá, és mindent rosszul csinál: ezzel máris megölted benne a bizonyítás vágyát. Ha azonban az ellenkező módszert használod, és bátorítod, könnyűnek tünteted fel az elvégzendő dolgot, azt sugallod a másiknak, hogy hiszel a képességeiben és megvan benne a rejtett hajlam a szóban forgó munkára: akkor abba sem hagyja addig, amíg nagyszerűen el nem végzi.
A bírálat hiábavaló, mert a másikat védekező állásba szorítja, és arra kényszeríti, hogy igazolja önmagát. A bírálat veszélyes, mert megsebzi a másik ember büszkeségét, megsérti az önbecsülését, és felkelti méltatlankodását.
Mondhatjuk, hogy látszólag vannak, akiknek minden sikerül, és vannak az örök vesztesek, de az igazság az, hogy sokszor a kudarc már előre garantált, mégpedig egy saját előállítású tudattalan érzelmi attitűd miatt, ami az öndestrukció.
Van olyan helyzet, amikor egy szorongó ember azért is képes szorongani, mert nem szorong éppen.
A megzavart, hibás, alkalmazkodni képtelen viselkedés okainak találgatásában sokszor szem elől tévesztjük a legfontosabbat: a gyermek adott magatartásának története van, nem pedig egy vagy néhány oka.
Fontosak a krízishelyzetekre vonatkozó stresszkezelési szabályok: „Ne maradj egyedül! Ne légy tétlen! Keress szövetségest, és keress a helyzet súlyosságának enyhítésére irányuló aktivitást!”
Nem a feladatkör betegít meg, nem az ezzel járó megterhelések, hanem az, ahogyan az ember reagál, értékel, viszonyul, viselkedik.