A pénz különleges tulajdonsága, hogy képes megmutatni a valódi személyiséget. A fukar és kegyetlen ember jellemhibái még tisztábban látszanak. Ám ha te nagylelkű, másokkal törődő és együtt érző ember vagy, képzeld el, mennyi jót tudsz majd tenni gazdag emberként!
Olyan nincs, hogy valakinek ne lenne tehetsége. Pedig épp az ellenkezőjét sulykolják belénk – hogy egyeseknek nem jó a memóriájuk, mások meg okosabbak a többieknél. Badarság! Mindenkinek tökéletes a memóriája, és a gazdagok nem emberfeletti zsenik. Bárkiből lehet gazdag – csak ki kell fejlesztenie magában a képességet rá. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: olyan nincs, hogy valakinek ne lenne tehetsége.
Akik az 50-es években nőttünk fel, azoknak megtanították, hogy takarékoskodni kell. Nem szeretjük kidobni a számítógépeket, amint nem működnek – azon kívül, hogy dühünkben kidobjuk őket az ablakon. Szeretjük, ha az autókat megjavítják, ahelyett, hogy leselejteznék. Nem úgy neveltek bennünket, mint Puff Daddyt, hogy harminc ingyenélő barátot viszünk Dél-Franciaországba, és százezreket költünk pezsgőre. Az igazság az, hogy a legtöbb angol, akár gazdag, akár nem annyira gazdag, nem viselkedik így.
A jó autó és a sok pénz bárkit megszépít.
Ha valaki sok pénzt akar keresni, akkor ne menjen kutatónak, mert ez a szakma nem igazán jövedelmező. A kutatás küldetés, olyan hivatás, amely inspirálja a kutatót: minden egyes nap alig várja, hogy bemenjen a munkahelyére, hogy állandóan azon gondolkodjon, mivel lehetne még jobb, még eredményesebb a munkája, és a végén valami olyasmire kapjon választ, amivel az embereken segíthet. Ez igazán lelkesítő!
Ugyanúgy el fogok menni a kamionos barátommal a kifőzdébe és megeszünk egy nagy adag zúzapörköltet nokedlivel, mert az a kedvencem. És annyira jól fogom ettől is érezni magam, mintha a pályán lennék. Szóval soha nem fogok megváltozni attól, amennyi pénzt keresek, nem járok innen kezdve csak puccos étterembe.
Nem a pénz miatt csinálom. Abból van már elég, több is, mint amennyire valaha szükségem lesz. Azért csinálom, hogy csináljam. Az én művészetem a biznisz, a nagy üzletek megkötése. Mások gyönyörű képeket visznek vászonra, vagy csodálatos verseket írnak. Én üzleteket szeretek kötni, lehetőleg nagy üzleteket. Ezt élvezem az életben.
A meggazdagodás egyetlen módja a realizmus és a kíméletlen őszinteség. El kell felejtened az idealisztikus fantáziavilágot, amelyet a magazinok és a tévéműsorok nyomatnak. Nem olyan könnyű ez, mint amilyennek sugallják. Kemény világ ez, és sokan szereznek súlyos sebeket. Így hát kőkeménynek kell lenned, és vállalnod kell, hogy keményen odacsapj, ha nyerni akarsz.









