Mindig van egy első alkalom.
Motivációs idézetek témák szerint
Egy dolgot a saját káromon tanultam meg, hogy a csüggedés nem kifizetődő. A tartós elfoglaltság és az optimizmus a helyes útra téríthet, és helyreállíthatja a magadba vetett hitedet.
Jobb élet az, amit a bosszú hajt, mint az, amit semmi.
Azért vagy itt, hogy a világ gazdagabbá váljék általad, s ha megfeledkezel a küldetésedről, magad válsz szegényebbé.
Új meg új tervek serkentették mind nagyobb tettekre. Szenvedélye szinte önmagával kelt versenyre, folyton azért hajszolta magát, hogy jövendő cselekedeteivel felülmúlja múltbéli tetteit
Ha azt szeretnéd, hogy váljanak valóra az álmaid, ébredj föl!
Nem győzni akarok. Soha nem is akartam. Játszani akarok. Csak játszani.
Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani. És ha van köztünk, aki súlyos és komoly áldozatokra kész az ilyen célok előmozdítása érdekében, az kétségtelenül már pusztán ezért is büszke és elégedett lehet, bármi legyen a végeredmény.
Mindenkinek magának kell megterveznie az életét, különben mások teszik meg helyette.
Találj mindig új ösvényeket magad előtt – új kihívásokat, hogy ösztönözzenek. Új fejezeteket az életben, hogy elgondolkoztassanak, és új változásokat, hogy próbára tegyenek.
Változtasd meg az életed, még ma! Ne kockáztasd a jövőt, cselekedj most, késedelem nélkül.
Annyi ideig féltem attól, hogy bármikor történhet veled valami. És hiába gyógyultál meg, nem tudtam ettől az érzéstől elszakadni. Mostanáig. Muszáj. El kell fogadnom, hogy teljes életet élhetsz! Ne szeressél! Nem úgy értem… persze, hogy szeress, csak ne tőlem függj! Nézd, én mostanáig, amit csak tudtam, megadtam neked. Komolyan. A saját lábadra kell állnod!
Nagyszerű ember az, aki tesz valamit saját nemzetének, de annál nagyszerűbb, aki tesz valamit az egész emberiségnek, amelyből saját nemzete is meríthet.










