Az őszi reggel felnyitotta
gyászlila szemét.
Dsida Jenő
1907. máj. 17. - 1938. jún. 7.
erdélyi magyar költő
Dsida Jenő idézetei a hit, a szeretet és az emberi lélek finom rezdüléseit jelenítik meg költői érzékenységgel. Gondolatai lírai szépséggel és mély érzelmekkel világítanak rá az élet, a haza és az emberi kapcsolatok értékeire.
Először csöndesen nyöszörgök,
aztán hangosabban sírok,
aztán az egyedüllét iszonyú félelmében
felszökök és rekedten kiabálok.
Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.Valahol valami eltörött,
valahol valami nincsen rendjén.
Ruganyos, őszhajú aggastyánok
ifjan kacagnak a szélbe
s csak az lesz öreg, nagyon öreg,
ki megúnta az életet.
Nappal-éjjel így terül szét
fölötted az egyedüllét,
lassan tompa, fullatag, nagy
csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés,
mindig több a mélyre-rejtés,
minden nappal, amit élsz,
több, amiről nem beszélsz.
A nagy esőzés elállt,
a ködpárák is fölszálltak, Úrnőm.
Az elefántok készen állnak,
amely percben akarod:
indulhatsz.
Én maradok és mindenre vigyázok:
az illatodra a szobákban,
a lábnyomaidra a tornác előtt.
Esténként elengedem a házőrző
tigriseket,
s a fojtott csendben
a vörös csillagok alatt
mindig újra hallom búcsúszavad.
Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.
Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.
Én is, mint te, egyazon úton
járok szüntelen körbe-körbe
s éjszakánként ugyanúgy nézek
önmagamba, e furcsa, görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
Jéghideg ablaküvegre szorítom
homlokomat. Kibámulok.
Ha kiáltanék, se hallaná senki.
…de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!
Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan.
Ma iszonyú nagy hit van bennem,
hogy a kóválygó felhőknek is útja van
s minden léptem után nyomot hagyok.
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
