A krumplit, ha meg akarom enni, héja is van. Ez vele jár. Ugyanígy ha az ember bármit fölvállal, nem csak sikerélmény éri, nem csak pozitív dolgok.
A kudarcot nem úgy kell megélni, mint valami szörnyűséget, hanem mint az élet velejáróját. Miért ne lenne sáros a cipő, ha úton járok?
Ha egy pici dolgot megpöckölsz, az le tud rombolni mindent. Egy csikktől le tud égni az erdő. És bár a föld felperzselődése egyfelől pusztulás, magában hordozza az újrakezdés lehetőségét is, hiszen utána újult erővel sarjad újra az élet.
A kultúra fennmaradása a jobb és erősebb egyed győzelme szükségességének és jogosultságának megdönthetetlen természeti törvényétől függ. Aki tehát élni akar, küzdjön, és aki az örök küzdelem e világában nem akar küzdeni, az nem érdemli meg az életet. Bármily kegyetlennek tűnjön is ez a törvény, tény az, hogy megdönthetetlen!
Csak az tudja elhordozni akár a kicsi, akár a nagy terheket, aki alázatos.
Nézz szembe a félelemmel, és nem zavarja tovább az életedet.
Senki sem születik erősnek. Csak később válik azzá, miután elhatározta, hogy nem adja fel, és a kijelölt úton, bármilyen nehézségek vagy fájdalmak árán, de végig is halad. Veszteség mindenkit ér, ahogy bánat és öröm is egyformán. A kérdés az ,hogy mihez kezdünk vele. Mert ha hagyjuk, hogy a rossz megbénítson, a jó pedig magától értetődővé váljon, megakadályozzuk magunkat, hogy bármit is tehessünk ellene, vagy éppen érte.
Felfelé törekedni fáradságos, az út megpróbáltatásokkal jár.
Van egy alapelvem, hogy csak az bírálhatja a másik terhét, aki próbálta annak súlyát.
Ha egy olyan fickó, mint én, el akarja fogadtatni magát, ötször jobbnak kell lennie, mint bármelyik svédnek. És tízszer annyit kell edzenie. Egyébként semmi esélye. Soha! Különösen akkor, ha az illető egy bringatolvaj.
Az egész karrierem azon az akaraton alapszik, hogy meg akarom mutatni, mire vagyok képes.
Szeretem anyámat. Nehéz élete volt. Tizennégy órát dolgozott nap mint nap. […] Fakanállal vert minket, és ha eltörött, nekünk kellett lemenni, hogy vegyünk egy újat, mintha mi tehettünk volna arról, hogy túl erősen ütött.
Hatalmas akarat kell ahhoz, hogy akkor is megerőltessük magunkat, amikor teljesen egyedül vagyunk.
A győzelem sem jelenti mindig azt, hogy az első helyen végzel. Az is győzelemnek számít, ha úrrá leszel egy életre szóló félelmeden, vagy túljutsz egy olyan akadályon, amely a múltban folyton kifogott rajtad.
Ha felidézzük, mi mindenen mentünk keresztül, és ez miként erősítette meg hozzáállásunkat, akkor kitörhetünk a negatív spirálból, és kicselezhetjük azokat a halvány, egy másodpercnyi villanásokat, amikor meg akarunk hátrálni, és így képesek leszünk legyőzni az akadályokat.
Ámde az ember fiának igyekezete csak amolyan váltólevél, mely értékképviselővé csak akkor válik, ha azt mint elfogadó a siker írja alá. Az én becsületes igyekezetem váltólevelétől a sors ezt az értékesítő aláírást megtagadta; hát bizony nekem az életczélvesztés érzetének keserűsége jutott ki, egy hosszú élet küzdelmeinek azon bérében, melyet a végzet az aggkornak fentartott s a melynek neve: emlékezet.
Fajtánk és népünk fennállásának és szaporodásának a biztosítása, gyermekeink eltartása, vérünk tisztántartása, a haza szabadsága és függetlensége az, amiért nekünk harcolnunk kell, hogy népünk is teljesíthesse azt a feladatát, amelyre őt a világmindenség teremtője elhívta. Minden gondolatnak, minden célkitűzésnek, minden tannak és minden tudománynak ezt a célt kell, szolgálnia. Mindent ebből a szempontból kell megvizsgálnunk és célszerűségéhez képest felhasználnunk vagy elvetnünk. Így nem merevedhet egyetlen elmélet sem halálos tanná, mert mindennek az életet kell szolgálnia.
A drog, a kábítószer, alkohol enyhülete, de még a halál békéjének ígérete is többet ér az önmaga elől menekülő embernek, mint az elviselhetetlen élet. Alapos okunk van tehát arra, hogy keressük a megtartó, segítő/önsegítő magatartásmódokat, feltárjuk azokat a titkokat, amelyek az ellenállás és küzdelem erőit, a megerősödve túlélés lehetőségeit adják kezünkbe.
Aki rágódásba ragad bele, nem is keres kiutat, megoldást, az egyre depressziósabbá válik. A rágódás akadálya lehet a problémával való aktív megküzdésnek és így a helyzetbe belebetegedhetünk.
Gyerekkorom óta szégyenlős voltam. A boltig nem mentem ki egyedül. Amikor nagyon szegények voltunk, és csöves ruhákban jártam, befeszültem, hogy ne nézzenek. Persze szartak rám, senki se nézett, én mégis bestresszeltem, mert tudtam, hogy az egyhetes gatya rajtam, hiába van kimosva minden nap. A kukákat is maszkban szedtem, nehogy felismerjenek.