Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell.
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
Egy terv kudarca után nincs jobb vigasz, mint azonnal új tervet készíteni.
Aki nem ment át a kételyen, az soha nem lesz képes kiküzdeni saját valóságos hitét.
Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár.
Fennmaradni annyi, mint úszni tudni ismeretlen vízben.
Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: „csak megcsúsztam – nem estem el…”
Mindannyiunkban ott él a felelősségérzet, hogy folytatnunk kell, mindannyiunknak kötelessége, hogy küzdjünk.
A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több.
Mert ha elbukunk? Az se baj, mivel egyrészt ezzel sajátítjuk el a megfelelő viszonyítási alapot, valamint ekkor sem mindegy önmagam nyugodt lelkiismerete számára, hogy megtettem-e mindent! Nem sikerült ma, majd holnap fog, de nyugodt lelkiismerettel fekszem le aludni. Nyugodtan alszom, holnap újult erővel látok a másnapomnak.
A küzdelemből főként azok kerülnek ki győztesen, akik jobban szeretik a küzdelmet a sikernél.
A panaszkodás mindig az éppen létező el nem fogadása. Amikor panaszkodsz, áldozattá teszed magad. Változtass hát a helyzeten tettel, vagy szükség esetén mondd el a véleményedet, és lépj ki a helyzetből, vagy fogadd azt el! Minden más őrültség.
Amikor kétségek közt vagy, két út közül választhatsz: mehetsz balra vagy mehetsz jobbra. Azt mondják, a kudarc nincs a lehetőségek közt, de ez nevetséges. A kudarc mindig is egy lehetőség. A kudarc a legkönnyebben elérhető lehetőség mindig és mindenkor, de az egy választás. Választhatsz, hogy elbuksz vagy sikeres leszel. Ha elvetjük ennek a csíráit, tudatjuk az ellenfelünkkel, hogy megyünk előre, magunk elé tartott kézzel, akkor elérjük a győzelemhez vezető utat.
Százszor is el akartam emészteni magam, de hát szerettem az életet. Ez a furcsa gyengeség talán leggyászosabb hajlandóságunk: mert hát van-e butább dolog, egyre hordanunk azt a terhet, amelyet bármikor eldobhatnánk; borzadozunk létünktől, s mégis ragaszkodunk a léthez; egyszóval simogatjuk azt a kígyót, amelyik egyre mar bennünket, mígnem aztán egy szép napon a szívünket is megeszi?
A nehéz idők és tragikus események próbára teszik megküzdési készségeinket.
Olcsón senki sem lehet nagy emberré. A lángész könnyekkel öntözi meg alkotásait. A tehetség: erkölcsi lény, s mint minden élőlénynek, ennek is van betegségekre hajlamos gyermekkora. A Társadalom éppen úgy visszalöki a tökéletlen tehetséget, mint ahogy a Természet elsodorja a gyönge vagy rosszul alkotott teremtményeket. Aki az emberek fölé akar emelkedni, annak elő kell készülnie a küzdelemre, és nem szabad meghátrálnia semmi nehézség elől. A nagy író olyan mártír, aki nem fog meghalni.
A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság – vagyis a szeretet – nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé.
Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és a változás ezzel jár. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár. Csak így lehet azonban, másként nem. Ha nem tanul meg repülni, akkor a róka felzabálja.
Ha nem szenvedted volna el azt, amit elszenvedtél, akkor emberi lényként nem lenne mélységed, alázatod, együttérzésed.