De a megbocsátás… Belekapaszkodom ebbe a törékeny reménységbe, magamhoz ölelem, és emlékeztetem magam, hogy valamennyiünkben van jó is meg rossz is, fény és árnyék, tehetség és kínlódás, választás és megbánás, kegyetlenség és áldás. Önmagunk chiaroscuro-i vagyunk, egy csipetnyi illúzió, ami küszködve próbál valami szilárddá és valóságossá válni. Meg kell ezt bocsátanunk magunknak.
Megbocsátás idézetek
S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
– akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Sokkal építőbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb, mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetőséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk, ez a legnagyobb megpróbáltatás.
A lélek erejét és nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint ha lemondunk a bosszúról és megbocsátjuk a sértést.
Húzok egy vonalat, és innentől kezdve azt nézem, ki mit csinál ma. Szerintem nincs is lehetőség más mércét használni, mert ha az egyébként valószínűleg jogos sérelmeinket hordozzuk életünk végéig, folyamatosan visszakényszerítjük magunkat a múltunkba, az indulatainkba és a keserűségeinkbe. Ha az ember nem elég intelligens, nem elég felnőtt ahhoz, hogy egy idő után képes legyen a saját múltját és megbántottságait távolságtartóan kezelni, abból az jön ki, ami ma Magyarországon van: feszültség, gyűlölködés, a másik ember semmibevétele.
Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad; – aki megbocsát, az új életre szül.
A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt.
Ha valakinek nem tudtam megbocsátani, az mindig számomra volt kellemetlen. Nagyon kellemetlen. Olyan karmos érzéseket hurcoltam magamban, melyek elsősorban engem sebeztek. Az én lelkemet mérgezték meg, s állandóan kizökkentettek a nyugalomból. Nem kellemes haragban, sértettségben, tompa bosszúvágyban, bármiféle fojtott indulatok tüzében élni.











