Lehet-e mégis eset, hol a cenzúra üdvös? Az én eszem nem képes olyat gondolni, tehát erről nincs mit szólnom.
A szabad sajtó Kolumbus tojása; ez oldja meg a kérdést: miként lehet szabadságot, békét és polgári rendet egyesülten fenntartani. A szabad sajtó az, mi békés úton vezet a műveltség magas fokára és szabadságra: ellenben annak elnyomatása az, mi tirannizmust és revolúciót teremt.
A Tisza Pártban abban különbözünk a többi politikustól, hogy nemcsak médiapolitizálást folytatunk és Facebook-posztokat írogatunk, hanem beszélgetünk az emberekkel. Ha ez populizmust jelent, akkor populista vagyok.
(Népszava – 2024.05.30.)
Hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány.
A sajtószabadság jótékonyságát s áldását az emberi nemre nézve nagyobb kincsnek tartom, mintsem hogy e mellett fennakadnék a sajtószabadsággali visszaéléseken, minden emberi institutiónak megvannak fény- és gyarló oldalai s nekünk arra kell tekinteni, hogy ha több a fény- mint az árnyékoldala valamely institutiónak, akkor az institutiót tartsuk meg.
Az emberek eddig még sosem jutottak ennyi információhoz, mint most, de ennek ellenére nem mondható el, hogy tájékozottabbak lennének. A forráskritika hiánya és a kiélezett verseny oda vezet, hogy nem az számít, igaz-e egy történet, hanem hogy érdekes-e.
Ha negatív dolgot mesélünk valakinek, az olyan személyes interakció, amely tipikusan bizalommal teli intim helyzetben zajlik, például egy közeli baráttal, akiben megbízhatunk, és aki a beszélgetés során a kölcsönösség jegyében majd szintén megoszt magáról valamit. Ebben a helyzetben kellemes érzelmeket élhetünk át: az empátia, a másik iránti tisztelet, a megértés, a közelség mind megjelenhet. Azonban ha mindez online felületen történik, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kölcsönös jóérzésekre lehet számítani.
Az online beszélgetés körülményei nem feltétlenül kívánják meg, hogy alkalmazkodjunk azokhoz a társadalmi szokásokhoz, melyek a valódi életben keretezik a viselkedésünket.
Nem lehet elméleti szinten megtanulni beszélgetni. Azt gyakorolni kell a valóságos életben. Mert másképp fest, mint az az online kommunikáció, ahol nincsenek betartandó szabályok, csak a pillanatnyi nárcisztikus vágyak.
Az online boldogságparádé elhozta a mélységes csalódottságot a valódi élettel szemben.
A rádió ma sokkal fontosabb az egész nép számára, mint bármikor is volt. A németek egész estéjüket a rádió mellett töltik, innen kapnak bátorítást és eligazítást. Ezért kell nagyon ügyelnünk arra, hogy lélektani hibákat ne kövessünk el. Erősítjük a Franciaországba és Angliába irányuló pánikpropagandát. Hatása már érezhető az ellenséges sajtóban és rádióban.
(Joseph Goebbels: Napló – 1940. május 18.)
Egész életemben egyetlen hatalmas reklámkampányként kezeltem az egész Marvelt, mindenféle szlogeneket találtam ki hozzá: „A mámorító Marvel mesterművei”, „üdvözlet a képregények Marvel-korszakában”, és a többi. Egy idő után én lettem a Marvel globális nagykövete. Szerintem legalább kétszer-háromszor bejártam az ország összes városát. De megjártam Kínát, Európát, Ausztráliát és minden közbülső országot.
A nyomtatott sajtó híres zsurnalisztájának lenni olyan, mint a legjobban öltözött nőnek a rádióban.
A tévé több rossz kapcsolatot tart egyben, mint a közös gyerek vagy az egyház.
A fogfájás pont olyan jó érzés, mint neked interjút adni. Nincs más dolgod, mint engem csesztetni?
Amikor én felnőttem, nem voltak képregények, mert háború volt és még papír se volt. Batmant először a tévében láttam, a sorozatban, és a moziban mindig volt szombat délelőtti matiné a gyerekeknek. Itt találkoztam először Supermannel, imádtam ezeket a vetítéseket. A Batmanben azt is élveztem, hogy egy ekkora szuperprodukcióban dolgozhatok, életemben elõször.
A sajtó, a rádió, a televízió fontos tömegkommunikációs eszköz, amely segítheti és segíti is világnézetünk propagálását, szocialista céljaink elérését, népszerűsítését, a közvélemény formálását. Ugyanakkor hatalmi eszköz is, amelynek megvannak az ésszerű és szükséges korlátai. Nálunk nincs cenzúra, nem is volt, de a sajtó útján elkövetett (…) rendszer elleni uszítást, hangulatkeltést a törvény tiltja és bünteti.
(Kádár János, a Központi Bizottság ünnepi ülésen, a párt megalakulásának 50.évfordulóján, 1968.november, 264.o.)
A televízió nemcsak időben vonja el az ifjúságot az olvasástól. A kép könnyebben követhető, mint a betű; a mozgó képre gyorsabban reagál a lusta képzelet, mint a mozdulatlanra, a hangosított mozgókép követeli a legkisebb szellemi energiabefektetést. Minimális testi – és ennél is kevesebb szellemi – fáradozás árán jutunk élményekhez. Ifjúságunk – tisztelet a kivételnek – nem olvas eleget.
Úgy gondolom, hogy a bulvár egy nagyon sötét civilizációs defektus. A kultúránk betegségének egyik súlyos tünete.