Azt akarod, hogy figyeljek Terád,
Magányom ködét így fúrja át
Pillantásod: az a pillanat,
Amikor észrevetted,
Hogy megálmodtalak.
Talán, ha a gondolatokat lehetne hallani,
nem is kéne szerelmet vallani másodpercenként,
és térdre rogyva esketni a hűséget.
Meséket mondhatnál, amikből megtudnám,
ki vagy te, aki mindig itt vagy,
de valahogy mégis folyton hiányzol,
mint a légszomj – fojtón hiányzol.
Nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.
A folyóparton, térdig a vízben,
a víz alatt, vagy a víz fölött éppen,
a híd alatt, mikor szegények leszünk,
a pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk,
Jó, jó, jó veled.
Ezt én mondom, akinek elhiheted,
aki tudja, hogy milyen volt nélküled.
Az első gondolatom vagy reggel és a legutolsó éjszaka.
Veled aludva
rólunk álmodom: arról,
hogy veled alszom.
Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek!
– Majd szólok, ha változott a helyzet.
Inkább osztozom veled egy emberöltőnyi életen, semmint hogy egyedül nézzek szembe az eljövendő korokkal.
Gyantád vagyok, körülölellek.
Önmagamba átemellek
mint a megdermedt kőben
az időben maradt ősbogarat őrzi
a ragyogó jáspis vagy smaragd.
Ha elindulsz csak úgy,
csak úgy, cél nélkül, csak el,
Engem is vigyél el!
Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.
Szerelmes az elmúlásba
Minden a világon,
Engem csak te menthetsz meg.
Nem tilthatom meg neked, hogy másképp szeress, mint ahogyan én,
De ha éppen kedved van, hát csókolj meg az utca közepén.
Átölellek… két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba.
Tudom, hogy ha olvasod ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy én már eltávoztam az élők sorából. Nem tudhatom ugyan, mennyi idő telt el azóta, de remélem, hogy képes leszel túltenni magad rajta, és már kezded kiheverni a történteket. Tudom, hogy a helyedben nagyon nehéz lenne nekem, de azt is tudnod kell, hogy mindig is hittem: kettőnk közül te vagy az erősebb. (…) Őszintén szeretlek. Én voltam a legszerencsésebb fickó ezen a világon azóta, hogy te beléptél az életembe. Darabokra törne a szívem, ha megtudnám, hogy többé már nem vagy képes a boldogságra. Kérlek, próbálj meg boldog lenni ismét! Kérlek, tedd meg ezt nekem… Találj magadnak valakit, aki boldoggá tehet. Lehet, hogy nehéz lesz, és most talán úgy érzed, ez lehetetlen, de én azt szeretném, ha mégis megpróbálnád.
Egy tökéletes kép volt, mikor láttam magam a szemedben,
Meg jó reggelt kívántam, édesen itt feküdtél mellettem,
És amit fülembe súgtál, rávéstem egy padra,
Tökéletes pillanatot ezzel az örökkévalóságnak adva.
Nem mások alkotta kotta, nem az égi csillagflotta,
remegő kezemet egyedül te vezeted,
aki a kígyótól se félsz, és az almát is szereted.
(…)
Ne mondd ki a nevedet: te vagy az asszony, akit szeretek.
Csenddel üzenek néked,
mert hidd el, igazán félek,
hogy most kevés a szó,
az se kimondva jó.
Soha többé ne lássam a napot
És ne lássam többé a mosolyod
Legyünk halottak
Az élettől távol
Csak csukd le a szemem
Fogj erősen
És temess el mélyen a szívedben.
Nehéz vagyok? Nekem se könnyű,
hogy már csak téged lélegezlek,
mit adhatok? mit kérjek tőled?
próbáld megszokni, hogy szeretlek.
