A magyar nyelv a gazságot csupán egy „i” betű hiánya révén különbözteti meg az igazságtól. Ez a jelképes „i” betű Isten nevének kezdőbetűje, véletlenül.
Igazságért küzdött s az igazság, bármit is csináljanak vele, tovább él, mint a csizma, amelyik rátipor.
Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. […] Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.
Van egy igazság, amit nem lehet elégszer kimondani: az a hatalom, amely el tudja hitetni veled, hogy csak az elveid feladása mellett győzhetsz, már győzött is. Mert elrabolta a lelkedet, megfertőzte a gondolataidat.
Mielőtt egy szó elhagyná a szátokat, tegyétek fel magatokban a következő kérdést: miért is akarom én kimondani a véleményem? Egyáltalán ez az én véleményem? Az igazságot látom, vagy csak én akarom igaznak látni? S ha tényleg igazam van, miért kell mások tudomására hoznom?
Az igazság is széjjel van szórva, amiként az emberiség a földkerekségen. S ahogy az embereket nem lehet egy akolhoz terelni, azonképpen az igazságot sem.
Akinek a füle pedig annyira süket az igazmondás előtt, hogy még barátjától sem képes meghallgatni az igazat, az elveszett ember.
A valóságos világban azonban fontosabb, hogy egy propozíció érdekes legyen, semmint hogy igaz. Az igazság jelentősége abban áll, hogy növeli az érdekességet.
Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, amikor időszerűtlennek látszik.
Ha az igazság mindössze arra jó, hogy az emberek gondolkodásának és beszélgetésének témája legyen, akkor nem igazán ér többet a hazugságnál.
Ha a történelem megtanít minket valamire, az a következő: béke nem létezhet egyensúly, igazság pedig önmérséklet nélkül