Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, –
Most már… mindennek vége van!…
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, –
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Küzdés az élet, nyugvás a halál;
Ha nyári égen fergeteg is áll,
Mit féltek! Igy virul fel a vidék,
S ha itt-ott fujt is, nem nagy veszteség.
Mióta sikeres vagyok, nem félek a haláltól. Ha sztár vagy, már halott vagy. Be vagy balzsamozva.
Próbálok vigyázni magamra. Nincsenek nagy félelmeim. A normális félelmem az elmúlástól van. Tudod, azt hiszem, mindannyian gondolunk erre, különösen, ha elérünk egy bizonyos kort. Biztos akarok lenni abban, hogy a feleségemről és a családomról gondoskodnak. Ezen kívül nincsenek nagy félelmeim.
Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.
Úgy képzelem, hogy elhamvasztanak és szétszórják a hamvaimat. Mindenki annyit őrizzen meg az emlékemből, amennyit csak akar, ehhez nem kell fejfa meg sírkő.
Amikor kilencszer is meglőttek, rá kellett jönnöm, hogy ez bármelyik másodpercben megtörténhet újra. Ezért úgy döntöttem, hogy megyek és megvalósítom az álmaim és megteszek mindent, amit szeretnék. Már nem félek a haláltól és ez tesz engem megállíthatatlanná.
Iszonyatosan megy az idő. Érezni lehet a sebességet. Gyerekkorunkban a nyár végtelennek tűnt, manapság egy perc az egész. Az ember idős korában megérti, hogy mi lesz a következő nagy programja. Hát a halál. Nyolcvan felé közeledve aligha jöhetne más. Mindenki meghalt körülöttem. Szinte végig szerencsétlenül alakult a magánéletem is. Nem maradt más célom, mint hogy a szeretteim egészségesek legyenek, én meg gyorsan és szenvedés nélkül menjek el. Nincs rosszabb a halálra ítéltetettség tudatánál.
Nem tudjuk megjósolni a jövőnket, és ez egy óriási szabadságérzetet ad! Egyrészt, könnyen kezelem ezt a témát, másrészt, a halál gondolata az önvizsgálat felé fordított. Mintha csak tegnap lett volna, amikor az apám koporsója mellett álltam. Anyám is ott volt, az élettelen teste mellett. Arra is emlékszem, amit akkor gondoltam: „Igen, te sem vagy oly menő, mint amilyennek képzeled magad, rád is ugyanez vár!” Ez az élet! Eljön az a nap, amikor a halál a te ajtódon is bekopog. És mi tehetetlenek vagyunk az ismeretlennel szemben, nem tudjuk, mi vár ránk.
Katonák, nem szabad félni a haláltól. Ha nem félünk tőle, akkor átmegy az ellenség soraiba.
Az élet célja, hogy megtanuljak meghalni. Hogy amikor eljön a halál, ne kapaszkodjak tíz körömmel az életbe, amint az kicsúszik a kezeim közül. Hogy megtanuljak elengedni bármit. Hogy felkészüljek arra, hogy végül mindent elveszítek. Erre az élet minden nap lehetőséget nyújt. Ehhez pont elég egy élet.
A halál témája foglalkoztat bennünket leginkább mindenszentek ünnepén és másnap, halottak napján is. Ám minél többet elmélkedünk felette, annál sűrűbb köd fedi el előlünk a nagy titkot.
A halál mindig is kiemelt helyet foglalt el a gondolataimban. Akadnak pillanatok, amikor úgy érzem, valaki meg fog ölni.