Van egy alapigazság: ha visszafelé nézünk, megérthetjük az életünket, de még haldokolva is előre kell néznünk ahhoz, hogy leéljük.
Nem fogunk olyan túlvilágot kapni, amilyet megérdemeltünk, csak olyat, amilyet elképzeltünk magunknak.
Jertek, bámulatos bajnokok és nagyok!
S tí, kik nem meritek nézni az elmulást,
És tí, porba nyögők, jertek ide, s velem
Élni s halni tanuljatok.
Ha valamitől félek, az nem a halál, hanem a kiszolgáltatottság, az a mérhetetlen leépülés, ami az embert esetleg az élete végén eléri így vagy úgy, kit fizikailag, kit mentálisan, kit a fájdalomtól. Ezt végigasszisztálni épként: ezt viselem nehezen. Nem az elvesztéssel van a baj, azzal számolunk, arra valahogy mindenki fel van készülve, az az élet része. Amivel nem számolsz, az az, hogy hogy kísérsz el odáig.
Az élet is káros az egészségre. (…) Előbb-utóbb mindenki belehal.
Élet idézetek, Halál idézetek, Paulo Coelho idézetek az életről
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
– Harry Potter és a bölcsek köve (2001)
Először csak teljes sötétséget láttam. Soha nem voltam még azelőtt ennyire sötét térben, és tudtam, hogy valami nagyon rossznak kellett történnie ahhoz, hogy ide kerüljek. A következő dolog, amire emlékszem, hogy felülről látom magamat a padlón fekve, a szállodai fürdőszobám előtti lépcsőn, körülöttem emberekkel. Amikor magamhoz tértem, bilincset tettek rám. Az biztos, hogy ez nem olyan hely volt, ahová újra visszatérnék.
– nyilatkozta halálközeli élményéről, miután 1996-ban kis híján túladagolta magát
Azt hiszem, Martinnal nagyon hasonlóan látjuk ezt a témát, élet és halandóság kérdéseit, amikor pedig Fletch meghalt, az csak tovább erősítette bennünk ezeket az érzéseket. Hogy nem mi döntjük el, hogy mikor jár le az időnk. Minden fáradozásunk ellenére sem.
Nem kérd, s nem vár az idő, sebes rohanással haladván felettünk; az én napjaim legszebb része leszállott; s ki tudja, melyik pillantatban hull el az élet hervadó virága? Ki tudja, melyik pillantatban kell költöznöm oda, hol korán előrement testvérem koporsója mellett a hely készen vár? Nem hívom az órát; de jöttét sem rettegem.
Gyors enyészettel forog a jelenlét,
A dicső héroszt örök éj borítja,
Büszke márványán kihal a csudált név,
S fű lepi sírját.
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Úgy hiszem, a halál nem a vég. De ez csak magánvélemény! Mint amikor elalszunk este, aztán reggel felkelünk, és új nap kezdődik. Ez szimbolikusan igaz lehet nagyobb léptékben is. Meghalunk, egy ideig álmodunk, aztán a jó ég tudja hogyan, visszajövünk!
„Látnok!”, búgtam, „szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?”
Szólt a Holló. „Soha már!”
Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?
A legtöbb ember meghal 25 évesen, de csak 75 évesen temetik el.
Előadásaim során fel szoktam tenni a résztvevőknek azt a kérdést, hogy ha megtudnák, hogy már csak hat hónapjuk van hátra, bemennének-e holnap reggel dolgozni? Elképesztő, mennyire kevesen felelnek igennel. Legutóbb például az egész teremből egyetlen ember tette fel a kezét, konkrétan az asszisztensem, pedig nem ígértem neki prémiumot érte.
Az Élet a maga dülőit
Haláltól távol válogatja
És a Halál jár közelünkben.
Béke és nyugovás fogadja.
Szép sorssá és törvénnyé válik
Minden, hogyha messziről nézik.
A Halál is borzalmasan szép
S minden, miben a Halál érzik.