A nagyi… úgy nézett ki, mint aki sosem fog meghalni. Annyira megöregedett, hogy már szinte felesleges volt meghalnia.
Halál idézetek
Az a baj az élettel, hogy a két óriási semmi között csak nagyon ritkán történik valami, az emberek meg csak várnak, miközben a Halál ül a vérvörös fenekén, és röhög.
Az öngyilkossággal kapcsolatos legfontosabb felismerés az, hogy az önmagát elpusztító ember nem meghalni akar, hanem tűrhetetlen és reménytelen élethelyzetből akar szabadulni. A halál csupán ennek a megszabadulásnak végső eszköze. A legtöbb öngyilkos tulajdonképpen küzd a halál ellen, szeretné úgy megoldani a dolgot, hogy ne kelljen meghalnia.
Az ember sorsa gyakran jóval a halála előtt véget ér, a sors végének pillanata nem azonos a halál pillanatával.
A legfélelmetesebb a halálban nem a jövő elveszítése, hanem a múlté. A felejtés valójában a halál egy formája, amely állandóan jelen van az életben.
Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk – lépésről lépésre – ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.
Mert barátságért (ez vala a hérosi maxima) halálra is késznek kell lenni.
Minden, amit magammal viszek, csak a figyelem elterelésére jó. Meg kell tanulnom a lemondást. És készen kell állnom a halálra, mert egy ilyen zarándoklat azt jelenti, hogy hajlandó vagyok lemondani az életemmel ellenkező régi értékekről.
Őszintén kijelenthetem, hogy nem okoz számomra problémát a halál. Elegem volt a dolgok akkoriban előttem ismert állásából. Készen álltam az új gondolkodásmódra, hogy az vezessen életem hátralévő részében.
Egy a vallás tanításaival összhangban álló, vigasztaló filozófia szerint, a lélek csak esetlegesen és átmenetileg függ érzékeinktől és testi szerveinktől, de szabaddá és boldoggá válik, mihelyst a test halálával megszabadul annak zsarnokságától. Ez nagyon szép, de ha nem vagyunk vallásosak, kérdéses dolog. Mivel pedig halhatatlanságom felől csakis halálom után szerezhetek tökéletes bizonyosságot, engedtessék meg nekem, hogy ne sürgessem az igazság megismerését.
Csalódunk ugyanis abban, hogy a halált a jövőben bekövetkezendőnek tekintjük, holott a halál nagy része már mögöttünk is van. Ami életünkből letelt, az a halál birtoka.
Ahogyan a halál ellen nincs orvosság, nincsen olyan egyszerű eszköz sem, amellyel meg lehet könnyíteni olyan nehéz dolgot, mint az élet.
Van egy alapigazság: ha visszafelé nézünk, megérthetjük az életünket, de még haldokolva is előre kell néznünk ahhoz, hogy leéljük.
Nem fogunk olyan túlvilágot kapni, amilyet megérdemeltünk, csak olyat, amilyet elképzeltünk magunknak.
Jertek, bámulatos bajnokok és nagyok!
S tí, kik nem meritek nézni az elmulást,
És tí, porba nyögők, jertek ide, s velem
Élni s halni tanuljatok.
Ha valamitől félek, az nem a halál, hanem a kiszolgáltatottság, az a mérhetetlen leépülés, ami az embert esetleg az élete végén eléri így vagy úgy, kit fizikailag, kit mentálisan, kit a fájdalomtól. Ezt végigasszisztálni épként: ezt viselem nehezen. Nem az elvesztéssel van a baj, azzal számolunk, arra valahogy mindenki fel van készülve, az az élet része. Amivel nem számolsz, az az, hogy hogy kísérsz el odáig.
Az élet is káros az egészségre. (…) Előbb-utóbb mindenki belehal.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
– Harry Potter és a bölcsek köve (2001)
