Azt mondják, a háborúban elesettek hősök. Ugyan miféle célért halnak meg? Hiszen a másik oldalon állókról is ezt hirdetik, ők is ugyanazokért az elvekért halnak meg. Istenem, pedig micsoda érték minden egyes élet!
Amikor megláttam, hogy összerogy, akkor értettem meg, hogy a háború igazi kínszenvedése nem saját sebünk, hanem az, ha látnunk kell, miként sebzik meg azokat, akik drágák nekünk.
Miért van az, hogy azok, akik ennek a háborúnak a legádázabb szószólói, minden alkalommal másokat küldenek maguk helyett a halálba?
Ha nyers erőhöz folyamodsz, tökéletesen kiszolgáltatod magad a még nyersebb erőnek.
A viszályok célja az igazság természetének megváltoztatása.
A háború Isten módja arra, hogy földrajzot tanítson nekünk.
A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié.
Piszkos nagy, pocsék háború lesz. A lángba boruló Balkán felperzseli Európát, az iszlám Ázsiát, és akkor a nagyhatalmak szerteszórják az összes nukleáris készletüket. És senki sem tiltakozik, mert az emberiség értelmi és érzelmi színvonala a szappanoperák és a telefonos vetélkedők szintjén stagnál.
Én nem értek semmit a háborúhoz meg a politikához. Én csak a gabonához értek. A jó gabonához és a rossz gabonához. Ez itt rossz gabona. Mármost ha kiöntöm ezt ide a mérleg tányérjára, látod, úgy ez nagyon sok szem, rengeteg sok szem, és félrebillenti a mérleget. De ha a túlsó serpenyőbe elkezdtem önteni a tiszta búzát, akkor lassan elkezd a mérleg nyelve visszafelé… látod? A jó búza lassan legyőzi a rosszat. Már egyensúlyban áll a kettő. És most figyelj ide… most csak egyetlen búzaszem kell, egyetlen egy. Ezt most beteszem a többi közé… Látod a mérleg nyelvét? Ez az egy búzaszem elég volt, ez az egyetlenegy búzaszem, és a jó győzött a rossz fölött.
Talán ha több férfi döntene úgy, hogy nem hajlandó állva maradni és addig lődözni egymásra a csatatéren, amíg végül tényleg senki nem marad állva, akkor nem lenne annyi háborúskodás.
Harcoltak, megbékéltek, városokat emeltek vagy tiportak el, szerettek s gyűlöltek évezredeken át. Uralták a lapályokat, hegyeket, erdőségeket, sivatagokat, és a varázserő síkját – de önnön lelkük fölött gyakorta elvesztették hatalmukat.
Vereség… Győzelem… Nemigen tudok mit kezdeni ezekkel a kifejezésekkel. Van lelkesítő győzelem, és van lealjasító győzelem. Van gyilkos vereség, és van vereség, amitől felébredünk.
A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar.
Ma már nem tudom megérteni azt a lázt, amely akkor annyira hatalmában tartotta a lelkeket. Mind a hárman gyöngék voltunk még. Sebeink még alig gyógyultak, de azért készek voltunk rá, hogy újra odaálljunk a harcsorba és küzdjünk. És a vérünket ontsuk a hazáért.
Soha ne hátrálj meg a küzdelemtől. Támadj akkor is, ha kedvezőtlen helyzetből kell, ezzel megzavarod az ellenséget.
Van a háborúnak egy törvénye, amelyik így szól: a tiszta fegyverek győznek a szennyes fegyverek fölött. Ha azonban egyik sem tiszta a fegyverek közül, akkor mindig a nagyobbik gonoszság és a nagyobbik gyűlölet győz. A szentek tisztasága és szelídsége legyőzi a vadállatokat, legalábbis így tanítják ezt, de ha két vadállat küzd egymással, akkor mindig a vadabbik vadállaté a diadal. Ha két barbár visel hadat egymás ellen, a barbárabbik nyeri meg azt. Így tanítja a történelem. Vagy tisztábbak kellett volna legyünk, vagy barbárabbak.
Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.
Gyalogok vagyunk a világok közötti hatalmi játszmában. Oda megyünk, ahol szükség van ránk, és tesszük, amit tennünk kell. Minden egyéb csak másodlagos lehet.