A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.
Gyermek idézetek
Mindenki tudja, hogy a kicsik rajzfilmfigurának képzelik magukat – úgy gondolják, ha egy vasdarab a fejükre esne, akkor fölkaparnák önmagukat a járdáról, és mennének tovább.
Gyermekkorunkban meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a „ha” nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.
Ha most leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek, arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor éjjel túl sokat ittak.
A gyerekek született panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tűnik az egész titkokkal és erővel teli világ. (…) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk: „fa”, és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és zökkent ki minket tespedtségünkből.
Gyermek kivánnék lenni, tiszta gyermek
kit nem zavarnak semmi bús szerelmek
s amilyen talán nem valék soha.
Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.
Gyermeknek lenni annyi, mint közvetlenül, segédeszközök nélkül tudni valami nagyon lényegeset és félelmeset a világról.
A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, „jó” volt-e vagy „rossz”? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.
Minden a nevelés. Az őszibarack egykor keserű mandula volt, a kelvirág pedig diplomás kelkáposzta.
Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.
Soha ne aggódj a karácsonyfád mérete miatt! A gyermekeid szemében legalább 10 méteresnek tűnnek.
A gyerekek az élet legszebb alkotásai. A műalkotások csak vértelen, testtelen absztrakciók.
A gyerekkornak megvannak a maga édes titkai, és a halandóság bizonyítékaként létezik, és a halandóság magában foglalja a bátorságot és a szeretetet.
Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk.
Drága gyermekem, gondoskodom rólad, védelmezlek, amíg fel nem nősz, aztán hagylak szabadon szárnyalni. A szeretetem azonban örökre megmarad.
Fogalmam sem volt arról, hogy én is érezhetek ilyen mélyen, hogy egy gyermek az imádság derűjét adhatja, hogy az apaság megújítja szívemet.
A gyermek Isten álláspontja, amely szerint az életnek folytatódnia kell.
