Baumgartner Zsoltnak megvolt a gyorsasága, a hozzáállása korrekt volt, az autóval kapcsolatos technikai dolgokhoz fantasztikusan értett. Azonban, volt egy apró picike dolog, ami nagyon hiányzott, ez pedig az egója volt.
Minden szerződésbe, amit Irvine-nal, Barrichellóval vagy akárkivel aláírtam, szerepelt egy záradék, hogy másodhegedűsnek kell lenniük Michael Schumacher mellett.
Emlékszem, amikor láttam, ahogy Fernando Alonso megelőzi kívülről Michael Schumachert a nedves pályán egy rendkívül nehéz kanyarban Suzukában, és azt gondoltam: „atyavilág, hogy csinálta ezt?”. Alonso bemutatta azt a manővert, és onnantól tudtam, hogy nagy dolgokra hivatott.
Én vagyok az utolsó dinoszaurusz a Forma-1-ben, aki még mindig a rajzasztalt használja; de számomra ez az, amin felnőttem, nekem ez az elsődleges alkotási, tervezési felületem. Ha átállnék egy CAD-rendszerre, az olyan erőltetett lenne számomra. Nem tudnék annyira szabadon és könnyen dolgozni.
Szerencsés voltam, amikor 1982-ben rátaláltam egy Da Silva nevű srácra, én adtam lehetőséget először neki egy Formula-3-as autóban Silverstone-ban. Aztán elmentünk 1983-ban Makaóba, ahol ez a Da Silva nevű srác megnyerte a versenyt, aztán a nevét megváltoztatta Sennára. Szóval igen, Senna ült az autómba, ahogy igen, Schumacher is.
A kezemet a szívemre teszem és őszintén hiszem, hogy ha Sennát, Schumachert és Maxot azonos autóba ültetnénk ugyanazon a versenyen egy adott pillanatban, akkor szerintem Max felülkerekedne rajtuk. Tényleg úgy gondolom, hogy Max legyőzné őket, mert annyira jó. Nagyon erős, és már nagyon régóta versenyez.
Meg voltam lepve, mert nem gondoltam, hogy Baumgartner Zsolt ennyire jó pilóta! Egyike volt a sok fiatal, nagyon-nagyon tehetséges versenyzőnek, de túlságosan rendes volt. Nagyszerű személyiség volt, nem volt arrogáns, mindig udvarias és kedves volt. Nem tudom, hogy manapság mi a helyzet vele, de feltételezem, hogy egy nagyon finom egyéniség lett belőle, mert csodálatos, nagyszerű személyiség volt már akkor is. Viszont, mint tudjuk, a sportemberek nem ettől válnak naggyá… A sportemberek önimádóak, arrogánsak, őrülten magabiztosak, akik gyakorlatilag bármire képesek azért, hogy elérjék, amit akarnak.
Baumgartner Zsolttal kapcsolatban az volt az egészen csodálatos, hogy olyan volt, mintha friss levegő érkezett volna. Fiatal volt, alázatos és gyors. A csajok imádták, a csapat is kedvelte őt. Mindenki odáig volt érte. Szerintem nagyon jó példa volt az országotok számára. A magyaroknak büszkének kell lennie arra, ahogyan viselkedett, ahogyan beilleszkedett a csapatba és amilyen profin bonyolította például az interjúkat. Mindent korrekten csinált, annyira örültem neki, mintha a saját fiam lett volna. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó példát mutatott Magyarországnak a viselkedésével és azzal, amennyire professzionálisan vezetett.
Még akkor is, amikor Michael már a Forma-1-ben versenyzett, apám azt mondta: „Nem, nem, felejtsd el. Ő nagyon szerencsés volt. Az is hihetetlen, hogy az egyik fiam eljutott idáig, de kettőnek esélye sincs rá. Ezért inkább csinálj valami mást”.
Nem szerettem a csapattársaimat, meg kell mondanom. Kivéve Jensont.
Leírhatatlan volt az őrület, a bátyám konkrétan nem léphetett ki a házából. A 96-97-es idényben már rendre tízmilliónál több nézője volt a futamoknak. Készült akkoriban egy felmérés is, amiből az jött ki, hogy a Schumacher testvérek ismertebbek, mint az akkori német kancellár, Helmut Kohl.
A legnagyobb különbség az, hogy Michael képes volt együttműködni a mérnökökkel, hogy olyan autót fejlesszenek, amely tökéletesen illeszkedik a vezetési stílusához. Lewis erre nem képes.
Aki megpihen a Forma-1-ben, az elbukott, mert aki azt hiszi, hogy jól állnak a dolgok és minden halad a medrében, azt elkapják.
Vannak napok, melyekről tudod, hogy örökké emlékezetesek maradnak, és a mai, az első napom Ferrari-versenyzőként, pontosan ilyen. Szerencsés vagyok, hogy olyan dolgokat érhettem el a karrierem során, amikről soha nem is álmodtam volna, de egy részem mindig is ragaszkodott ahhoz az álomhoz, hogy egyszer vörösben versenyezhessek. Ma valóra vált ez az álom, és ennél boldogabb nem is lehetnék. Ma egy új korszakot kezdünk ennek az ikonikus csapatnak a történetében, és alig várom, hogy lássam, milyen történetet írunk együtt.
(2024. 01. 20.)
Lewis rendkívüli istenadta tehetséggel bír. A tehetség szempontjából talán neki kéne minden idők legjobbjának lennie. És erre is épít leginkább, erre az ösztönre, ami fergeteges nála.
Lewis utál tesztelni, míg Michael minden nap tesztelne, hiába hétszeres világbajnok. Azért is, mert tudja, hogy mindig tanulhat még valamit. Ez csak szorgalom és szenvedély… Ez komoly különbség közöttük.
Michael egyszerűen nagyon komplett volt versenyzőként. Minden területet lefedett, és nem csak a fizikuma volt zseniális. Az egész csapatát motiválta, és maga mögé tudta állítani. Mindenki nevét tudta, meghívta őket a házába kerékpártúrákra, hiába volt hétszeres világbajnok, aki nyolcszázmilliós bankszámlával rendelkezik.
Folyamatosan jobb akarok lenni, versenyről versenyre. Jobb, mint bárki más. Le akarom győzni őket.
Nem azért vagyok itt, hogy valakinek bebizonyítsam, hogy karizmatikus vagyok. A győzelemért versenyzem. Nagyon jól tudom, hogy egy termék vagyok ebben a Forma–1-es világban.
A versenyautók önmagukban se nem szépek, se nem csúnyák. A győzelem teszi őket széppé.