247 idézet
A Forma-1 nem csupán egy autóverseny – ez a sebesség, a technológia és az emberi kitartás tökéletes ötvözete.
Az 1950 óta zajló világbajnokság során legendás pilóták, csapatfőnökök és mérnökök formálták a sportág történelmét.
Az olyan ikonok, mint Michael Schumacher, Ayrton Senna, Lewis Hamilton vagy Max Verstappen, nemcsak a pályán hagytak nyomot, hanem gondolataikkal is inspirálták a rajongókat világszerte.
A Forma-1-es idézetek a győzni akarásról, a küzdelemről, az adrenalinhajszáról és a technikai fejlődés iránti elkötelezettségről szólnak.
Ezek az idézetek tükrözik a versenyzők mentalitását, a csapatok munkamorálját és azt a szenvedélyt, amely hajtja őket a világbajnoki cím felé.
Fedezd fel a legemlékezetesebb Forma-1-es idézeteket, és meríts ihletet azokból a szavakból, amelyek egy olyan világot tárnak eléd, ahol minden másodperc számít, és a határokat csak azért létezik, hogy átlépjék őket!
Az 1991-es különleges szezon volt, a harmadik bajnoki címemet nyertem, ráadásul ugyanazzal a csapattal. De nem számít, mit ér el bárki – legyek az én vagy egy fiatalabb pilóta -, senki sem veheti el mindazt, amit Fangio ért el annak idején. Ő alapozta meg a bajnoki címeket, a rekordokat és ő fektette le, hogyan kell úriember módjára versenyezni. Csak annyit mondhatok: mindent megteszek, hogy amennyire csak lehet, a nyomába érjek.
Oscar Piastri szerintem egy szenzációs srác. Biztos, hogy a következő két évben világbajnok lesz, amennyiben az autó továbbra is úgy teljesít, ahogyan most. Tényleg kimagaslik a többiek közül.
Az egyetlen probléma, hogy Fernando Alonsónak évekig kellett olyan autókkal harcolnia, amelyek nem versenyképesek. Ettől függetlenül viszont mindig is tudtam, hogy van benne egy olyan extra, ami csak nagyon kevesekben az F1-esek közül.
Szerencsém volt, sok veszélyes helyzetet megúsztam. Nézzék csak, milyen sok nagyszerű bajnok nem fejezhette be a pályafutását, akkoriban az volt a legszomorúbb a sportágunkban. Én azok közé tartozom, akik túlélték, ezért kiteljesíthettem a karrieremet. Tudják, mennyire szerencsés vagyok? Én mindenesetre tudom.
Bármilyen durva is volt a karambol (1976-ban), szerencsés vagyok. Még tíz másodperc a pilótafülkéban, és végem. Amikor versenyző lettem, úgy döntöttem, hogy kockára teszem az életemet. De amikor az ember egy légitársaságot üzemeltet, amivel több mint kétszáz ember szeretne eljutni A-ból B-be, és soha nem érnek oda, az egészen más felelősség. Az volt életem legrosszabb időszaka.
Emlékszem, Ayrtonnal vacsoráztam. Sok időt töltöttünk együtt, barátok voltunk. Ayrton ideges volt akkoriban, mert szeretett volna a Williams csapatában versenyezni, de Prost mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Az időmérő után odajött hozzám és forrt a dühtől. „Az a kis szardarab. Gyáva nyúl. Nem akar velem egy csapatnál versenyezni.” Azt válaszoltam neki: „Ayrton, Ayrton, nyugalom. Végül Alain úgyis visszavonul és vezetheted 1994-ben Frank autóját”
Minden álmom a nagydíjakról szólt. Ha másnap meghaltam volna, boldog emberként intettem volna búcsút ennek a világnak.
Persze, hogy kell hozzá tehetség, tudnod kell uralni az autót. De ez nem minden. Folyamatosan agyalnod kell, hogyan fejleszd az autódat és a vezetési technikádat. Folyton azt kell kérdezned magadtól: mit kell még tanulnod, hogy előrébb lépj? Mindig arra koncentrálj, hogy jobb legyél. Akkor jó úton jársz, hogy elérd az álmodat, a világbajnoki címet.
Gyorsabbnak kell lenni, mint mások. Sok tényező van. Jónak kell lenned mindenhol. Fontos, hogy gyors legyél, de néha annál több kell, hogy pusztán gyors vagy. Dzsiddában nem azért nyertem, mert egyszerűen gyors voltam, hanem azért, mert más területeken is jó voltam. Fontos, hogy egész szezonban jó legyél mindegyik területen.
– válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy mi kell ahhoz, hogy a szezon végéig a bajnokság éllovasa maradjon – 2025. 05 01.
Ha vadásznak rád, akkor valamit jól csinálsz! Egészen elégedett vagyok, jól érzem magam ebben a helyzetben. Próbálok nem sokat gondolkodni ezen, mert a legjobb módszer arra, hogy ne vadásszanak le, ha versenyeket nyersz.
– mondta a 2025-ös Miami nagydíj előtt arról, hogy milyen érzés a bajnoki tabella élén állni
Baumgartner Zsoltnak megvolt a gyorsasága, a hozzáállása korrekt volt, az autóval kapcsolatos technikai dolgokhoz fantasztikusan értett. Azonban, volt egy apró picike dolog, ami nagyon hiányzott, ez pedig az egója volt.
Minden szerződésbe, amit Irvine-nal, Barrichellóval vagy akárkivel aláírtam, szerepelt egy záradék, hogy másodhegedűsnek kell lenniük Michael Schumacher mellett.
Emlékszem, amikor láttam, ahogy Fernando Alonso megelőzi kívülről Michael Schumachert a nedves pályán egy rendkívül nehéz kanyarban Suzukában, és azt gondoltam: „atyavilág, hogy csinálta ezt?”. Alonso bemutatta azt a manővert, és onnantól tudtam, hogy nagy dolgokra hivatott.
Én vagyok az utolsó dinoszaurusz a Forma-1-ben, aki még mindig a rajzasztalt használja; de számomra ez az, amin felnőttem, nekem ez az elsődleges alkotási, tervezési felületem. Ha átállnék egy CAD-rendszerre, az olyan erőltetett lenne számomra. Nem tudnék annyira szabadon és könnyen dolgozni.
Szerencsés voltam, amikor 1982-ben rátaláltam egy Da Silva nevű srácra, én adtam lehetőséget először neki egy Formula-3-as autóban Silverstone-ban. Aztán elmentünk 1983-ban Makaóba, ahol ez a Da Silva nevű srác megnyerte a versenyt, aztán a nevét megváltoztatta Sennára. Szóval igen, Senna ült az autómba, ahogy igen, Schumacher is.
A kezemet a szívemre teszem és őszintén hiszem, hogy ha Sennát, Schumachert és Maxot azonos autóba ültetnénk ugyanazon a versenyen egy adott pillanatban, akkor szerintem Max felülkerekedne rajtuk. Tényleg úgy gondolom, hogy Max legyőzné őket, mert annyira jó. Nagyon erős, és már nagyon régóta versenyez.
Meg voltam lepve, mert nem gondoltam, hogy Baumgartner Zsolt ennyire jó pilóta! Egyike volt a sok fiatal, nagyon-nagyon tehetséges versenyzőnek, de túlságosan rendes volt. Nagyszerű személyiség volt, nem volt arrogáns, mindig udvarias és kedves volt. Nem tudom, hogy manapság mi a helyzet vele, de feltételezem, hogy egy nagyon finom egyéniség lett belőle, mert csodálatos, nagyszerű személyiség volt már akkor is. Viszont, mint tudjuk, a sportemberek nem ettől válnak naggyá… A sportemberek önimádóak, arrogánsak, őrülten magabiztosak, akik gyakorlatilag bármire képesek azért, hogy elérjék, amit akarnak.
Baumgartner Zsolttal kapcsolatban az volt az egészen csodálatos, hogy olyan volt, mintha friss levegő érkezett volna. Fiatal volt, alázatos és gyors. A csajok imádták, a csapat is kedvelte őt. Mindenki odáig volt érte. Szerintem nagyon jó példa volt az országotok számára. A magyaroknak büszkének kell lennie arra, ahogyan viselkedett, ahogyan beilleszkedett a csapatba és amilyen profin bonyolította például az interjúkat. Mindent korrekten csinált, annyira örültem neki, mintha a saját fiam lett volna. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó példát mutatott Magyarországnak a viselkedésével és azzal, amennyire professzionálisan vezetett.
Még akkor is, amikor Michael már a Forma-1-ben versenyzett, apám azt mondta: „Nem, nem, felejtsd el. Ő nagyon szerencsés volt. Az is hihetetlen, hogy az egyik fiam eljutott idáig, de kettőnek esélye sincs rá. Ezért inkább csinálj valami mást”.
Nem szerettem a csapattársaimat, meg kell mondanom. Kivéve Jensont.
