Mindegy, hol, milyen ellenfelekkel szemben, azok, akik többször győznek és jobb eredményeket érnek el, több rekordot állítanak fel a többieknél, mind valamilyen téren különlegesek. Olykor csak puszta tehetségük miatt, máskor a kőkemény munka révén, a totális önfeláldozással és becsvággyal, vagy éppen hihetetlen intelligenciával – vagy időnként ezek összességével. De mindannyiunkat jellemez a sport iránti szenvedély. Mindenekelőtt a szenvedély az, ami az ellenfeleink fölé emel minket.
Forma-1 idézetek
Schumacher azonban sem a véletlenre, sem pedig a matematikusokra nem bízta a világbajnoki cím sorsát. Mindannyiunk emlékezetében megmarad az a krimibe illő fergeteges időmérő edzés, amelyen kérdezz-felelek mintára előbb Häkkinen, majd Schumacher autózta sorra a leggyorsabb köridőket. Végül Schumacher örülhetett, 0.009 másodperccel gyorsabb volt ugyanis, mint finn vetélytársa.
A 25. körben Kiminek már annyi előnye volt, hogy tankolás után is simán vissza tudott állni az élre, és onnan már akár fütyörészve is haza találhatott volna, minden megerőltetés nélkül.
A rajtot megint Alonso csípte el a legjobban, és ebben nincs semmi meglepő, mert ahogy a spanyol rajtolni tud, azt sajnos még tanítani sem lehetne, annyira csodálatos, és csak tőle látható.
A csapat hihetetlen autót bocsátott a rendelkezésemre az idén, és ez néha nagyon megkönnyítette az életem. Voltak idők, amikor szenvedtem Oscar ellen, aki hihetetlen munkát végzett. Hálás vagyok, hogy itt volt mellettem az elmúlt három évben, még ha ő később is érkezett az F1-be, mint én, sokat tanultam tőle, és sokszor támogatott. Ha ő nem lenne, most én nem lennék az a versenyző, aki vagyok, és ugyanez igaz Carlosra (Sainz Jr.) és Danielre (Ricciardo) is, de Oscar volt az, aki miatt minden eddiginél mélyebbre kellett ásnom, mert a szezon felében jobban teljesített, és következetesen jobb munkát végzett, mint én.
– értékelte a 2025-ös évet.
Úgy érzem, sikerült úgy megnyernem a bajnokságot, ahogyan akartam, anélkül, hogy olyanná váltam volna, aki nem én vagyok – például nem próbáltam olyan agresszív lenni, mint Max, vagy olyan erőszakos, mint a múlt nagy bajnokai. Boldog vagyok. A saját módomon nyertem. Örülök, hogy önmagam lehettem, és a „Lando-módon” győztem, ahogy Andrea [Stella] mondaná nekem. Az elején lehettem volna-e az a személy, akit talán látni akartatok? Időnként igen. De bizonyos szempontból kevésbé lennék rá büszke. Ezért vagyok nagyon elégedett magammal,mert megőriztem a hidegvéremet. Magamra koncentráltam, és a legtöbbet hoztam ki abból, aki vagyok.Tényleg remélem, hogy ez semmin sem változtat, sem a tetteimen, sem a gondolkodásmódomon. Hiszem, hogy idén a saját utamon nyertem meg a bajnokságot, azáltal, hogy sportszerű és őszinte versenyző próbáltam lenni.
– nyilatkozta Norris azt követően, hogy harmadikként ért célba az Abu-Dhabi-nagydíjon, megszerezve ezzel a 2025-ös Forma-1-es világbajnoki címet.
Ez egy nehéz közeg, és amikor jössz és már a pályafutásod kezdetén sikeres vagy, talán nem te vagy a jófiú. Talán nem vagy politikailag korrekt, nem vagy benne a rendszerben. Inkább csak önmagad vagy, mintsem az, akinek lenned kéne. Én ezt láttam Maxban is. Emellett erős személyiség, és nagyon jó eredményei vannak, és nemcsak az F1-ben. Már az alsóbb kategóriákból is és gokartból tudtuk, hogy ez a kölyök érkezni fog. Én mindig is nagyon tiszteltem.
Ha felajánlják a lehetőséget, hogy a Ferrarihoz mehetsz, akkor természetesen az rendkívül csábító. „Igen, ezt akarom csinálni.” Fontos azonban, hogy alaposan átgondold, mert a helyzet bonyolult. Nekem volt egy alapvető szabályom, amely lényegében arról szólt, hogy a legjobb autóban akarok lenni, és a legnagyobb esélyt szeretném a sikerre. Végül azonban visszautasítottam őket. Pedig Jean Todt mondta, hogy „gyere, beszélgessünk”, és én el is utaztam az olaszországi otthonába. Azt hiszem, abból a házból végezte a munkáját. Azt mondta, hogy második számúnak kéne lennem Michael mögött. Igen, ez volt az oka annak, hogy visszautasítottam ezt a rendkívül nagylelkű ajánlatot. Ez nem olyan ajánlat, melyet ne lehetne visszautasítani, igaz? Igazából ez egy olyan ajánlat, amelyet vissza kell utasítanod. Persze lehet, hogy rá kellett volna bólintanom és csapatot kellett volna váltanom.
A nyakam már közel sem olyan erős, mint régen. És milyen jó, hogy már nem kell nyakizom-edzéseket végeznem – ezt a részét mindig is utáltam az edzésprogramnak. A Forma–1-ben pedig hatalmas terhelésnek van kitéve a nyak, különösen a pályák első szektorában.
– adott vicces magyarázatot arra, miért nem tervezi a visszatérést az F1-be.
Michael sosem adta fel. Mindig nyerni akart, és ha te is győzni akartál, akkor őt kellett megverned. Amikor pedig ez sikerült, akkor tudtad, hogy valami nagyszerűt értél el, mert a legerősebb versenyzőt győzted le. Erősebb voltál a legerősebbnél.










