Michael Schumacher volt minden pilóta közül a legnagyobb. Ő volt az igazi tökéletesség a sebességével, az ösztöneivel és a kiváló technikai felkészültségével, hozzáértésével.
Forma-1 idézetek
Még mindig azt érzem, hogy meglehetősen új vagyok ebben a világban, és évről évre fejlődök. Egy éve még nem számítottam erre a győzelemre, amikor visszatértem a Toro Rossóhoz.
Sok-sok erős versenyző volt már a Toro Rossónál. Örülök, hogy egyike vagyok annak a kettőnek, akiknek sikerült versenyt nyerniük ezzel a csapattal.
Ahelyett, hogy túl sokat beszélek, különösen a médiának, inkább azt mondtam, hogy a pályán fogom megadni a válaszokat. Az eredményeimmel akartam bizonyítani, hogy még mindig elég gyors vagyok.
Nagyon sokat dolgoztam ezért, sok különféle bajnokságban versenyeztem. Sok különféle autót megismertem, mire bekerültem a Forma-1-be. Csodálatos volt, hogy Malajziában végül debütálhattam. Ez fantasztikus.
Az egyik kedvenc pályám a Hungaroring, mert nagyon technikás. Én nem vagyok oda a hosszú egyenesekért, inkább a kanyarokat szeretem!
Ha az ember egy új csapathoz csatlakozik, mindig időbe telik, mire ki tudja hozni a maximumot magából, és hozzászokik a környezethez. Egy kicsit tovább tart összerakni a dolgokat, ráadásul ez a motorsportok csúcsosztálya, ha tehát valami nem tökéletes, annak hatása van. Minden a fejlődésről szól, ki kell hoznom magamból a legtöbbet, amit eddig nemigen sikerült, de szerintem lassacskán összeállnak a dolgok.
Szeretem megérteni a dolgokat – számomra fontos, hogy értsem, mi történik az autóval, mit csinálunk éppen. Egyszerűen nem szeretem, ha kérdőjelek vannak bennem a dolgokkal kapcsolatban. Nyilván nem vagyok mérnök – nem is akarok az lenni –, de igyekszem belefolyni a technikai dolgokba.
Nagyon korán megfogalmazódott bennem, hogy Forma-1-es versenyző szeretnék lenni. Amikor születtem, a testvéreim már gokartoztak, szóval kétéves koromban anyukám már babakocsival tologatott a pályákon, és néztük a testvéreimet. Úgyhogy már nagyon korán, kétéves koromban imádtam a gumi, a kipufogó, az üzemanyag illatát, háromévesen pedig már a bátyámnak segítettem gokartot szerelni. Aztán néztem, ahogy Schumacher versenyzett a Forma-1-ben… Az első emlékeim közé tartozik, amikor elkezdett nyerni a Ferrarival. Ötéves lehettem. Én is olyan akartam lenni, mint ő, a dobogó tetején akartam állni, győzni akartam minden hétvégén. 6 éves koromban aztán először teszteltem gokarttal, és teljesen beleszerettem. Versenyezni akartam, Forma-1-es pilóta akartam lenni.
Tudom, hogy mim van, és azt is, hogy mit kell tennem. Gyorsan kell vezetnem, amennyire csak tudok. Ez okoz élvezetet. És hogy mit kapok kívülről, az engem semennyire nem zavar.
Nem vagyok babonás, egyáltalán. Miért ne lehetne tehát RB13-asunk?
A Paradicsomban is vannak felhők! Még ha minden tökéletesnek is tűnik, akkor is vannak felhők. Ilyen az élet: vannak előnyei és hátrányai, és ez a Forma–1-re is igaz.
Ayrtonnak van egy kis problémája, azt hiszi, nem halhat meg, mert hisz Istenben, és azt gondolom, ez elég veszélyes a többi pilótára nézve.
Minden egyes verseny után átnézem a csapat jelentését, ami arról szól, hogy mit csinálhattunk volna jobban, mik azok a területek, ahol nekem, vagy a csapatnak fejlődnie kell. Ez alapján természetes, hogy futamról futamra fejlődöm.
Egy Forma-1-es hétvége sokkal több elfoglaltságot jelent, mint a kisebb kategóriákban. Sokkal többről szól, mint a vezetés: egymást érik a megbeszélések a mérnökökkel, és a sajtót is ki kell szolgálni. Sokkal nehezebb az embernek beosztani az idejét, energiáit, hogy fókuszált maradjon, hogy ahányszor beül az autóba, mindig 200 százalékos teljesítményt nyújtson.
Visszatekintve az egészre, nagyon erősek voltunk. Az egész Forma-1 arról szólt ekkortájt, hogy Senna vagy Prost? Össze voltunk kötve egymással és nem csak a versenyzésben, hanem az életben is. Örökké a szívem mélyén fogom őrizni a rivalizálást és a barátságot is egyaránt.
Az utolsó versenyemen, Adelaide-ben már világbajnokként ünnepelhettem a dobogó második fokán 1993-ban, azonban a futamgyőztes Ayrton megfogta a kezem és azt akarta, hogy én is a dobogó legtetején ünnepeljek vele együtt. Ez a pillanat változtatta meg teljes mértékben a kapcsolatunkat, és ma már nyugodtam elmondhatom, hogy egy nagyszerű történet volt a miénk.
Nem tudom, hogy a mostani rivalizálások ugyanolyanok-e, mint az enyém Ayrtonnal volt. Két teljesen más korszakról beszélünk. A versenyzés világa ma már sokkal kifinomultabb, a környezet is megváltozott és a versenyzőknek is más a kapcsolata az újságírókkal.
Nem telik el úgy nap, hogy valamelyik ismerősöm ne beszélne Ayrtonról és rólam. Ez azt jelenti, hogy mindketten valami olyat tettünk, ami a szurkolók számára maradandó maradt.
Úgy vélem, eljön az a pont, amikor egy pilóta még mindig rendkívül erős a versenyeken, viszont az az extra apróság, ami az időmérős zsenijüket jelenti, elkezd megkopni. És szerintem az egyik érdekesség Lewis kapcsán, hogy ez még mindig megvan benne. Úgy gondolom, rendkívüli fizikai tehetséggel van megáldva, kombinálva a mentális elszántságával.
