Ha aszerint nézel valakit, például egy gyereket, amilyen ő most, a jelen pillanatban, azzal megakasztod a fejlődésének útját. Ha azonban aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.
Amit megéri csinálni, azt megéri túlzásba vinni. Nos, tulajdonképpen még mindig ezt mondom, és eszerint is élek. De most már más, egészségesebb módon viszem túlzásba a dolgokat.
Az embernek az a feladata, hogy ne mindig az egyszerű dolgokat válassza, hanem kihívásai legyenek. Ha mindig mindenki azt csinálná, ami neki nagyon megy, akkor homokoznánk életünk végéig. Ha isteni homokvárakat építettem oviban, akkor minek tanuljak meg olvasni. Meg akarom ismerni saját magamat meg a határaimat.
A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. (…) A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna – a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná „hová?” és „miért?” Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.
A múltunk lehet zavaros és fájdalmas, de az nem a pusztulásunk. Ha szerencsénk van, akkor a jövőnk alapja. A zűrzavaron keresztül kell utat találni a lényegeshez.
Mindannyian felfedezők vagyunk. Hogyan élhetnénk úgy, hogy csak nézünk egy ajtót, de soha nem nyitjuk ki?
Hányszor történt veled valami olyasmi, amit nem szerettél? És hányszor volt, hogy a kezdeti negatív tapasztalat gazdagabbá tett téged, új lehetőségeket kínált:
– erősebbé tett
– megismertetett új emberekkel
– lehetővé tette, hogy tisztábban lásd az emberi természetet
– képessé tett rá, hogy mélyebben megértsd a saját létedet.
A helyzetek és körülmények nem rosszak. A döntéseid, ahogy azokat kezeled, irányítást biztosítanak a számodra, és lehetővé teszik, hogy megszabadulj minden negatív dologtól. A békéhez vezető úton ne hagyd, hogy látszólag negatív események átvegyék fölötted az irányítást, és uralni kezdjék a gondolkodásodat. Ehelyett inkább arra figyelj, hogyan fejlődhetnél tudatosan a tapasztalat által!
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
Ha minden percben megkérdezzük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.
Álmodni azt jelenti, hogy mindig elégedetlenek vagyunk, de nem szeszélyből vagy közönséges méltatlankodás miatt. Ez annak az embernek az elégedetlensége, aki egy jobb világot keres, és nem elégszik meg azzal, amit már elért. Ez annak az embernek az egészséges becsvágya, aki a jövőben a fejlődés lehetőségét látja, és szeretne benne aktívan közreműködni. Ez a többre és jobbra törekvés, önmagunkért és másokért, a máért és a holnapért. Az emberek néha összetévesztik az álmodni tudást az álmodozással, amikor az elme és az érzelmek összevissza csaponganak, és inkább kerülik a valóságot, mint hogy változtassanak rajta.












