Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább, előre, új kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a kíváncsiság vezet új utakra minket.
Fejlődés idézetek
Az életben egyszer lent vagyunk, aztán meg fent, tehát ha minden rossz, nem kell úgy elkeseredni, mert egy idő után már csak jó jöhet. Pánikolni a hullámvasúton sem akkor kell, amikor a lejtmenet jön, hanem ha egyszer csak elfogy a sín. Addig pedig minden egyes elszenvedett seggberúgás csak egy lépéssel előrevisz.
Nekem azt tanították, hogy a haladás útja se nem gyors, se nem könnyű.
Az ember mindig többet tanul a maga kárán, mint azon, ha más tanácsára a helyes utat választja.
Kilencven százalékban meghatározó a szorgalom, persze szükség van valamennyi tehetségre is. Idővel rakódnak az emberre olyan trükkök, technikai finomságok, amelyeket szorgalommal el lehet sajátítani.
Amikor az amatőrök között verekedtem, nem tudtam elképzelni, hogy a hivatásosak miként bírnak 15 menetet. A profik között pedig azon csodálkoztam, hogyan fáradhatnak el az amatőrök három menet alatt.
Aki nem alkalmaz új megoldásokat, új bajokra számíthat, mert az idő a legnagyobb újító.
A haladás onnan ered, hogy szabad szellemű emberek kérdéseket tesznek fel a természetnek, s nem abból, hogy a hajdani műveket idézgetik és újragondolják a régmúlt időkben már elgondoltakat.
A kaleidoszkópeffektus azt ígéri: ha egy kicsit elmozdítasz valamit a kedvező irányban az életedben, akkor a nagy egész életmintázat változik meg. Ez pedig nagy esély! Változtass, és élvezd a pozitív hozományokat!
Az emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a fejlődés érdekében.
A mese hősei folyton mozgásban, „úton” vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.
Sokat tanultam Michael Jordantől, ahogyan mindenkitől, aki valamiben kiváló, és ilyenkor nem kizárólag a sportról beszélek. Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek Nobel-díjas emberekről szólnak, arról, hogy miket fedeztek fel vagy találtak ki, esetleg fejlesztettek. Ezeknek az embereknek a Nobel-díj olyan lehet, mint nekem az Aranylabda. Ezért van, hogy szeretem tudni, miért találtak ki valamit, és hogy valósították meg elképzeléseiket.
Azért vagyok ma az, aki, mert okos emberek vesznek körül, akik szeretnek és inspirálnak. Minden nap tanulok valamit tőlük. Minden ismerősömtől a legjobbat próbálom megtanulni.
Habár nem hiszek abban, hogy valami tökéletes lehet, mégis azt akarom, hogy azzá váljak, vagy legalábbis közel azzá.
Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk.
Nemcsak a világban kell kételkedni, hanem saját magunkban is. Ha nem lenne kétely, ott maradtunk volna a fán. Nem haladt volna előre a világ.
A lemondás nem csak elvesz tőlünk, hanem hozzá is tehet valamit az életünkhöz. Ma már tudom, hogy nem az a fontos, mit tagadunk meg magunktól, hanem az, hogy ezt miért tesszük. Ha ugyanis olyasmi a cél, amitől jobbak, szerethetőbbek leszünk, akkor a veszteség groteszk módon nem ellop valamit, hanem ellenkezőleg: általa teljesedünk ki igazán.
Ha burokban születsz és megkapsz mindent, nincs sok lehetőséged a fejlődésre. A fejlődés kulcsa a szenvedésben és fájdalomban van.
Ha az ember egyszer azt mondja magának, „ennél már nem lehet jobb”, akkor ez azonnal realitássá válna. Ha viszont az ember elhiszi magáról, hogy tud még fejlődni, akkor el is tudja érni, amit akar.
Aki az igaz felismeréshez akar jutni, a nehézségek hegyét egyedül kell annak megmásznia.
