Nem változtatnék semmin. Nem bántam meg semmit, és egyáltalán nem változtatnék semmin. Bizonyos dolgokból tanul az ember. Van, amit jobban csinálsz, van, amit rosszul, de bennem nincsenek rossz érzések semmi miatt sem. Ezenkívül ma itt sem lennék, ha nem úgy csináltam volna dolgokat, ahogyan akartam.
Nem tudom, hogy a bennem lévő potenciálnak mikor érem el a határát. Nem tudom, hogy meddig élek, de azért hajtok nap mint nap, hogy megtudjam, hol a határ. Ez mozgat.
Hány, de hány évet kell rá feltenni, hogy legalább feltehetőleg tudjuk, mit kell tenni és hogy kell tenni!
A nap a tévedésé és a hibáé, hosszabb idő az eredményé és a sikeré.
Amit életemben hamis tendenciákat követve tenni próbáltam, végül legalább megtanultam – átlátni.
Hálás lehetsz azoknak, akik a múltban sebeket okoztak neked, hiszen sokkal erősebbé váltál általuk.
Nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.
Ha válságba vagy zsákutcába kerül az ember, annak egy előnye mindenképp van: gondolkodásra kényszerít.
Az idő nem változtat meg bennünket, csupán kibontakoztat.
A hitelesség mindig ott kezdődik, amikor a negatív élményről is tudok oldottan beszélni, és közben tudom, hogy ezért én vagyok a felelős. Merem átélni az ezzel járó fájdalmat, de ezért is felelősséget vállalok azzal, hogy holnaptól mindent megteszek, hogy ezen változtassak napról napra.
A többség elszántan kapaszkodik a meglévőbe; a haladás kerekét mindig egy kisebbség lendíti tovább.
A nagy életproblémák sohasem oldhatók meg mindörökre. S ha egyszer úgy tűnik, hogy megoldódtak, az mindig veszteség. Értelmük és céljuk – úgy látszik – nem a megoldásukban rejlik, hanem abban, hogy szüntelenül munkálkodjunk rajtuk. Csak ez óv meg elbutulástól és megkövüléstől.
Ellentétek nélkül nincs haladás. Vonzás és Taszítás, Értelem és Erő, Szeretet és Gyűlölet: ezek kormányozzák az emberi létet.
Ne elégedj meg azzal, ami vagy, hanem törekedj azzá válni, ami lehetnél.
Egy bizonyos kortól az ember maga felel a tetteiért.
Az ember életében mindig a legelső nagy csapás váltja ki a legmélyebb kétségbeesést, mert ilyenkor még nem tudjuk, hogy minden seb képes begyógyulni, és hogy a kétségbeesést egy idő után a remény váltja fel.
Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenletesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely, általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.
