Állandóan pozitívnak lenni annyi, mint mellőzni mindent, ami fontos, szent vagy értékes. Állandóan negatívnak lenni annyi, mint a nevetségesség és azonnali hiteltelenség fenyegetettségét érezni.
Félelem, szorongás, harag, neheztelés, szomorúság, gyűlölet vagy intenzív ellenszenv, féltékenység és irigység. Ezek mind megszakítják a testben zajló energiaáramlást, befolyásolják a szív és az immunrendszer működését, az emésztést, a hormontermelést stb.
Imádom a művészetet… amikor egyedül vagyok a jegyzeteimmel, a szívem hevesen kalapál, a könnyek kicsordulnak a szememből, az érzelmeimet és az örömeimet pedig túlságosan elviselem.
Az embernek három alapérzelme van, a szeretet, a félelem és a harag. Ebből a három alapérzelemből jön minden. A legrosszabb mind közül a félelem, mert abból jön a gyűlölet, ami nem más, mint egy termék. Azért gyűlölködünk, mert erre tanítanak meg bennünket.
Az intimitás kifejezésével a mai napig gondjaim vannak. Ezt tanulom folyamatosan, hogy rácáfoljak arra, amit az első szerelmem mondott egyszer könnyek között, hogy egy gleccser hozzám képest egy tűzhányó. Emlékszem rá, pedig nem tegnapelőtt történt. Pedig szerettem, csak nem tudtam kimutatni. Akartam, de nem volt eszköztáram hozzá.
Az aggodalom, a szorongás, a kétségbeesés bonszájfenyői ott vannak ám mindannyiunkban, és ha nem metszegeted őket rendszeresen, akkor hatalmasra nőnek a lelkedben.
A fagyba dermedt, árva szikla is
Tavaszt érez, ha zápor öntözi
Áprilisban, s dől májusban a fény:
Didergő testén fű nő, zöld moszat.
Ekként a szív: fásult, bár felsajog,
Ha nő sír, s mosolyában zsongva éled.
Eltitkoljuk az érzéseinket azok elől, akiknek a leginkább meg kellene mutatnunk. Úgy rejtegetjük őket, mintha bármi szégyellni való lenne a természetes reakciókban.
A levél minden sorában éreztem fájdalmát. Az ő fájdalma pedig kihívta az én fájdalmamat; megint ott tartottunk, ahol régen – bántottuk egymást. Bárcsak lehetne bántás nélkül szeretni. (…) A bántás maga a birtoklás ténye; testileg-lelkileg egyaránt túl kicsik vagyunk hozzá, hogy egy másik embert büszkeség nélkül birtokoljunk, vagy megaláztatás nélkül engedjük magunkat birtokba venni.
– Miért jöttél vissza? (…)
– Talán hiányoztál.
– El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?
– Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.
– Semmi sem változott. Mit keresel itt?
– Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.
Sokáig feküdtünk egymás karjában. Néha elgondolkodom, nem ez volt-e a legboldogabb pillanatunk. Most először bíztunk egymásra többet egy simogatásnál.
A bizonytalanság a legrosszabb, amit szerelmes érezhet: ennél némelykor a leghétköznapibb, vágy nélküli házasság is jobb.
Ha valaki romantikus lélek vagy olyan hangulatban van, akkor érzelmileg jobban hatnak rá a dolgok, mint szeretné.
A legtöbb ember tévesen azonosítja magát az érzéseivel, gondolataival és preferenciáival. Ha dühöt éreznek, azt gondolják: „Dühös vagyok. Ez a dühöm.” Emiatt aztán egész életüket azzal töltik, hogy igyekeznek elkerülni bizonyos érzéseket, és megélni másokat. Sosem értik meg, hogy nem azonosak az érzéseikkel, és hogy bizonyos érzések szakadatlan hajszolásával csak azt érik el, hogy ott ragadnak a nyomorúságban.
Nemcsak az olyan, negatív érzelmek elkerülésére kell koncentrálnunk, mint a félelem vagy a harag, hanem tudatosan mélyen átérzett, pozitív érzelmeket kell kultiválnunk magunkban, mint például a hála, az öröm, az izgalom, a lelkesedés, az elragadtatás, az áhítat, az inspirálódás, a rácsodálkozás, a bizalom, a nagyrabecsülés, a kedvesség, az együttérzés és a magabiztosság, hogy a lehető legnagyobb mértékben növelni tudjuk az egészségünket.
Azt mondtad, hogy minden létező egyszer elvész, de sajnos, tévedtél. Mert a szívembe markolt érzés sosem vész el, bárhogy szeretném.
Ha az eső lennék, ami összeköti az eget és a földet, akik soha nem lesznek eggyé… Vajon össze tudnám-e kötni az emberek szívét?
Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.
Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem, hogy eljön az idő, amikor elengedhetlek.