Mi, emberi lények így működünk: elnyomjuk magunkban az érzéseinket, amíg kiutat nem találnak, s valamiképp megnyilvánulnak. Addig próbáljuk elkerülni őket, amíg nincs több hely a számukra, s lávaként törnek fel belőlünk. Aztán amikor kifut, megéget minket, az pedig ijesztő.
Játékokat nem lehetett elfelejteni, se a veréseket. Legjobban nem lehet a szenvedéseket. De az örömöket is tartogatja az ember.
Mindig nagyon érzelmes voltam. Sírok, ha egy szomorú dalt énekelek, vagy ha szegény gyerekeket látok az utcán. Néha elszomorodom azon, hogy milyen a világ, és Istent kérdezem, miért van ez így.
Érzékeny szívnek több fájdalom jut, mintsem általános boldogságra számot tarthasson: érzéketlen sem jót, sem rosszat nem érezhet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.
A meghatározó események mögött mindig mélyen átélt pozitív vagy negatív érzelmek vannak.
A szégyen a legmélyebb „negatív érzelem”, aminek az elkerüléséért szinte bármit megteszünk. Sajnos a szégyentől való örökös félelmünk megakadályoz minket abban, hogy reálisan lássuk a dolgokat.
Szerencsére cukrászdában voltunk, és csupa finomság vett minket körül. Márpedig a finomságok nagyon alkalmasak arra, hogy elsimítsák a dúlt érzelmeket. Olyanok, mint az elsősegélytapasz. És rögtön hatnak.
Ahogy a hideg szavak fagyossá teszik az embereket, a forró szavak megperzselik, a keserű szavak elkeserítik, a dühödt szavak feldühítik őket. A kedves szavaknak is megvan a maguk lelki hatása. S milyen nagyszerű hatás ez! Megnyugtatják, lecsillapítják és megvigasztalják a hallgató felet.
Én nem vagyok felkészült közgazdász, nem vagyok felkészült politikus. Nekem érzéseim vannak, indulataim…
A sértődés, a harag, a féltékenység, a fájdalom, a depresszió olyan méreg, amelyet te iszol meg, mégis azt várod, hogy valaki más haljon bele. Az élet nem így működik. A legtöbb embernek egy egész élet kevés rá, hogy ezt az egyszerű igazságot megértse.
Egy szenvedély, ha valóban szenvedély, akkor az legyen halálos. Különben hobbi, passzió, játék, pótcselekvés, meg ilyesmi. Az igazi az, amibe belehalhat az ember.
Azt hiszem az éveken át tartó drogozás miatt vagyok ennyire érzelmes. Képtelen vagyok kordában tartani az érzelmeimet. Nagy fájdalmaim vannak, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék meg tőlük. Egykor én voltam a legkeményebb csávó az egész földkerekségen, most meg a legkisebb provokációtól elbőgöm magam. Nem tudom, mi nem stimmel velem. Néha úgy érzem, darabokra hullok.
Ugyanolyan vagyok, mint bárki, ugyanúgy vannak érzéseim, mint bárkinek.
A macska érzelmei teljesen őszinték; az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így.
Amikor szemben állok egy ellenféllel, a gondolataimnak és érzéseimnek nem pont olyannak kellene lenniük, mint a madár tükörképének a vízen? Pontosan ezt értette Jip szifu az alatt, hogy az ember érzelmeinek nem szabad merevnek vagy ragadósnak lenniük. Vagyis ahhoz, hogy képes legyek kontrollálni magam, először el kell fogadnom magam úgy, hogy együtt haladok a saját természetemmel, nem pedig szembemegyek vele.
A szenvedély fűt, megvilágít és vezet. A szenvedély felerősít, anélkül, hogy felerősítené az egót – sőt, az egó talán nem is szereti. A szenvedély túl van a szűk énen.
Történhetnek úgy nehéz, tragikus események körülöttünk, hogy azok nem hagynak sebet, de ehhez meg kell tanulni nyíltan beszélni az érzéseinkről.
