A modern ember nem hűvös megfigyelő és számbavevő, ahogy képzeli magáról. A tényekből feléje áradó érzések és szenvedélyek hatása alatt áll.
Bárki, aki bármely élőlény életét értéktelennek tartja, azzal a veszéllyel néz szembe, hogy előbb vagy utóbb az emberi életet is értéktelennek fogja tekinteni.
Ha hatást akarunk gyakorolni másokra, a példamutatás nem csupán a legfontosabb, hanem az egyetlen célravezető dolog.
Nagy feladatok véghezviteléhez igen gyakran egy csöppnyi naivitás is szükséges.
Mert nagy őseihez nem lehet érdemes,
Aki csak azoknak virtusáról nemes.
Nincs rémesebb az őszinte embernél, ha ostoba.
Aki dühös, azt általában nem szeretik az emberek.
Szerintem a példaképeknek realisztikusnak kéne lenniük. A probléma ott kezdődik, mikor az embereknek elérhetetlenek a példaképeik, és egy elérhetetlen életről, arcról, testalkatról, álmodoznak. Nem egészséges, főleg nem a gyerekek számára. Mindannyian emberek vagyunk. Úgy gondolom, mikor az emberek látják a hírességeket az interneten vagy a közösségi médián, nem tekintik őket valódi embereknek, sokkal inkább karaktereknek. Néha észreveszem, hogy én is ezt csinálom.
Olyan harsány személyiségem van, amitől az emberek úgy érzik, hogy mindent tudnak rólam, pedig szó szerint semmit.
A zen értőjét az választja el a közönséges emberek sokaságától, hogy az utóbbiaknak így vagy úgy bajuk van saját emberi mivoltukkal, törekvéseikben angyalokká vagy démonokká szeretnének válni.
Csak az ember arcvonásairól olvasható le a jelleme, mert azokban tükröződik. Megfigyelhető, hogy a kifejezéstelen arcú emberek híján vannak jellemnek is. Következésképp ahány arc, annyi jellem.
Kollégámként tisztelem és csodálom Tomot, de emberként mintha különböző bolygókról érkeztünk volna.
Mint halat szálka nélkül, úgy nehéz embert találni vétek nélkül.
A sértő örömének forrása abban a tudatban van, hogy gonoszat cselekedve jobban előnyben van. Ezért hajlamosak a sértésre a fiatalok és a gazdagok. Ugyanis abban a tudatban sértenek, hogy különbek másnál.
A jó embereknek természettől fogva sajátjuk az igazságosság, és csereügyleteiket is úgy intézik, mint jó és megbízható emberek.
A nárcisztikus én üres; az ilyen én mélyén a Semmi ül.
Időnként mindegyikünk gyengeelméjű, hülye, buta vagy bolond. Mondjuk úgy, hogy a normálisnak az az ember számít, akinél ésszerű arányban keverednek ezek a komponensek, ezek az ideáltípusok.
Az emberek sosem teszik a rosszat olyan tökéletesen és lelkesen, mint amikor vallási meggyőződésből teszik.
A hülyék mennyisége mindenesetre számszerűsíthető: legalább 300 milliónyian vannak. Ennyi felhasználót veszített ugyanis az utóbbi időben a Wikipédia. Olyan netezőket, akik a világhálót nem arra használják már, hogy információhoz jussanak, hanem arra, hogy online csevegést folytathassanak (akár összevissza is) a magukfajtával.