Csupán egy szilárd vallási vagy más meggyőződés szükségeltetik például ahhoz, hogy egy embert bizonyos körülmények között kíméletlenné, kegyetlenné és korlátolttá tegyen.
Halála az a léleknek, ha tudattalanná válik. Emberek meghalnak, mielőtt beáll a test halála, mert a lélekben a halál fészkel. Lárvaszerű piócák ők, akik kísértetekként járnak-kelnek, holtak, de még mindig szívják a vért. Ez egy neme a halálnak… Eltávolodhat az ember a problémáitól, csak annyi kell, hogy elég sokáig ne vegyen tudomást róluk. Elfuthat előlük, de ez a lélek halála… Nézzenek csak körül egy szálloda halljában – maszkokat fognak látni. Ezek a holt lelkek többnyire állandóan úton vannak, hogy elmeneküljenek a problémák elől; űzöttnek látszanak, és álcájuk mögé rejtik félelmüket.
Az átlagember hajlamos azt gondolni a nagyon gazdagokról, a milliárdosokról, hogy van valami különleges tulajdonságuk, hogy okosabbak, rátermettebbek a többieknél. Ez a feltételezés egyszerre igaz is, meg nem is. A gazdagságukat annak köszönhetik, hogy magukévá tették a gazdag ember gondolkodását, és ezt sosem lehet tőlük elvenni. Ha el is vesztenék mindenüket, ha tönkre is mennének, újra talpra állnának, és megint meggazdagodnának, mert értik a pénz működését. Beleivódott a tudatalattijukba – ugyanúgy, ahogy a téveszmék szinte mindenki másnak a tudatalattijába. Ám ettől az alapvető különbségtől eltekintve a gazdagok ugyanolyanok, mint bárki más. Ugyanúgy élnek, dolgoznak, nevetnek és szeretnek, mint te, ugyanolyan örömök és bánatok érik őket, mint téged. Épp ugyanannyi óra áll a rendelkezésükre naponta, mint másnak, ám ezen idő alatt szédületes dolgokat visznek végbe.
Nagy rajongója vagyok az álmoknak. Sajnos az álmok az első áldozataink az életben – úgy tűnik, az emberek gyorsabban feladják őket, mint bármi mást, egy „valóságért”.
Az emberek gyakran nem merik felvállalni a konfliktust, pedig néha az hozza meg a megnyugvást.
Néha az emberek olyan kártyákkal próbálnak játszani, amilyeneket szeretnének maguknak, és nem azokkal, amiket osztottak nekik. Az alkalmazkodás és az improvizáció képessége vitán felül a legfontosabb emberi tulajdonság.
Valaki, aki mindenfélén elgondolkodik, és el van bűvölve az emberektől és az élettől, az elbűvölővé válik. De az, aki senki másra nem gondol, az unalmas. Más szóval minél jobban kapcsolódsz a külvilághoz, annál gazdagabbá válsz.
Keresztre kell feszíteni, máglyára kell vetni bárkit, aki józan esze birtokában azt hiszi, hogy ő Isten, bár manapság arra a könyörületes álláspontra helyezkedünk, hogy józan esze birtokában senki sem hihet ilyen hülyeséget. Csak egy szerencsétlen idióta képzelheti azt magáról, hogy ő a világ mindenható uralkodója, és várhatja el, hogy mindenki más térdre boruljon előtte és imádja őt.
Akinek csak a saját jövője számít, halott ember. A lelke halt meg. És az a legrosszabb. A halott léleknek még szaga sincs, még fa sem sarjad belőle, soha, egyetlen kertben sem.
Az éjszaka nem arra való, hogy utánanézzünk a dolgainknak. Aki éjszaka tényekkel bíbelődik, ahelyett, hogy a szellemekkel társalkodna, az vagy egyetemista és vizsgaidőszaka van, vagy rosszféle halott, lélekhalott.
A hízelgés csak azért nem visszatetsző, mert bár hamis, azt jelzi: valaki tart bennünket ilyen vagy olyan okból annyira fontosnak, hogy még hazugság árán is törekedjék barátságunkért – mert ez a céljuk a hízelgéssel.
Normális ugyanis az az ember, aki bármilyen feltétel mellett meg tud élni, ha az életlehetőségnek az elengedhetetlen minimuma megvan. Sokan azonban képtelenek erre: ezért nem túl sok a normális ember.
Nem azonosíthatjuk magunkat értelmünkkel; az ember nem pusztán értelmes lény, nem tud csak az lenni, és nem is lesz soha csak az. Ezt minden kultúrbonc jegyezze meg jól magának.
Sajnos kétségtelen tény, hogy az ember egészében véve kevésbé jó, mint amennyire ezt beképzeli magának, vagy amennyire kívánja. Mindenkit követ egy árnyék, és minél kevésbé testesül ez meg az egyén tudatos életében, annál sötétebbé és sűrűbbé válik.
Szakbarbárok szellem nélkül, élvhajhászok szív nélkül: ez a semmi képzeli magáról, hogy az ember mivolt soha el nem ért fokára hágott.
Mindenki arról beszél, hogy a gépek – a mesterséges intelligencia és más technológiák révén – egyre emberszerűbbek lesznek. Arról viszont semmi szó nem esik, hogy mindeközben az emberek egyre gépiesebben viselkednek.
Az emberiséget mindig is megvédte az, hogy az igazán okos, jól képzett emberek és az igazán szörnyű dolgokat tenni akaró emberek közötti átfedés általában kicsi volt. (…) Viszont attól tartok, hogy az AI, mint egy sokkal intelligensebb szereplő, megváltoztathatja ezt a felállást.
Ha megnézed a járókelőket az utcán, a legtöbben olyanok, mint az élőhalottak. Csak vonszolják magukat. Nincs bennünk élet, nincs bennük tűz, üres a tekintetük, eltűnt belőle a ragyogás, amely gyermekként még ott volt. Az, amit a legtöbb ember életnek hív, valójában csak meggyalázása annak a felbecsülhetetlen ajándéknak, amelyet kaptunk.
Ami pedig engem illet, bizony jobb, ha magamra maradok, oly fokú az emberek gátlástalansága, hogy nincs módom védekezni ellene, a világ csupa tolvajlás, önteltség, önimádat, megbecstelenítés, mások eredményének elorzása, pedig hát a természet nagyon szép.
Putyin nem egy őrült. Nem is démon. Ő egy “hideg rendszer” szülötte és túlélője. A KGB-é, a szovjet hatalmi gépezeté. Egy olyan világé, ahol az érték nem az ember, hanem az irányítás volt. Ahol az élet ára nem számított – csak a rendszer stabilitása.