Mindenki kényszeresen és állandóan csak bírálja, amit csinálsz. Azt hiszik, jobban ismernek, mint te saját magad. Legyen a hitük szerint! Csakhogy sok minden más is van bennem, amiről nem tudnak, sok minden, azon az egy testre szabott figurán kívül, amit szeretnék megmutatni a világnak.
Az ember külsőre megöregedhet, de belül csak a cinizmus rongálhatja meg.
Az ember legfőbb tévedése az a meggyőződés, hogy a dolgoknak más oka is lehet a saját tudatállapotán kívül.
Hiszek benne, hogy vannak nem mindennapi emberek, nem mindennapi gondolkodással, akik megvalósítják az álmaikat. Ez csak keveseknek a sajátja. Ezért van csak egy Muhammad Ali, egy Arnold Schwarzenegger, és egy Lee Haney.
Jómúltkor figyelemmel kísértem egy vitát egy internetes fórumon arról, melyik a jobb okostelefon, és a dolog odáig fajult, hogy már egymás anyját szidták, és kivégzéssel fenyegetőztek. Mindezt egy telefon miatt. Őrület! Ehhez képest ha megjelenik egy cikk az iraki vagy a darfúri helyzetről, legfeljebb hatan szólnak hozzá.
Utálom az újságírókat és a nyilvánosságot, de szeretem az embereket.
A hírnév és a hozzá hasonló dolgok csodásak, de a nap végén mindannyian csak emberek vagyunk. Habár hihetetlenül szürreális, szórakoztató és elbűvölő, és nagyon hálás vagyok érte, de soha nem hiszek a rólam írt sajtóanyagoknak.
Azok az emberek, akik csókokat dobálnak, reménytelenül lusták.
Gyakori, hogy az emberek azzal próbálják védelmezni az előítéleteiket, hogy ösztönöknek nevezik őket.
Minden ember őrült … de hát mi az emberi sors, ha nem erőfeszítés annak érdekében, hogy ezt az őrületet és a világegyetemet eggyé ötvözze?
Az isten eszménye ugyebár az, hogy emberré váljék, de közben tudja, hogy bármikor visszanyerheti isteni hatalmát; az ember álma pedig az, hogy istenné váljék, de közben ne veszítse el személyiségét.
Lehet, hogy az embereket nem is a hatalom érdekli… Ami elbűvöli őket, az nem a valóságos hatalom, hanem az önkény illúziója.
Az ember lényegében az, amit rejteget: halomnyi szánalmas kis titok.
Fűzhetjük bármilyen szorosra együvé tartozásunkat vagy hangsúlyozhatjuk bármennyire különbözőségünket, egyformán nehéz embernek lenni.
Azt láttam gyerekként, hogy a felnőttek durván viselkednek egymással. Az emberi viselkedés számos változatának tanúja voltam, ami elgondolkodtatott. Nem akarok ilyen dolgokat tenni. Nem akarok ilyen lenni. Nem akarom azt átélni később, amit akkoriban.
Soha nem tudom, hogy az emberek, akikkel találkozom, szeretnek-e. Kedvelnek, mert híres vagyok, de ha valójában megismernének, nem biztos, hogy barátjukká fogadnának.
Minél alaposabban vesszük szemügyre az emberek cselekvéseit, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy egyszerű, rekonstruálható mintázatokat követnek, amelyeket átfogó törvények uralnak. A kockadobást vagy a tombolát el is felejthetjük mint életünk metaforáit. Gondoljunk magunkra úgy, mint automata vezérlésre kapcsolt, álmodó robotokra, és sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz.
Ma többet tudunk a Jupiterről, mint a saját szomszédunkról. Valóban, előre tudjuk jelezni egy elektron pályáját, ki-be tudunk kapcsolni géneket, képesek vagyunk robotot küldeni a Marsra, ám tanácstalanul tárjuk szét a kezünket, ha olyan jelenségeket kell előre jeleznünk vagy megmagyaráznunk, amelyekről pedig a legtöbbet illene tudnunk, nevezetesen embertársaink cselekedeteit.
Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.