Nem a hibáinkból ismerszünk meg, hanem abból, amit utána teszünk.
Az ember természeténél fogva nem csordaállat, csak a legbrutálisabb törvényekkel lehet őt rábírni, hogy meghajoljon.
Az elképzelhető legszerencsésebb adottság: elfelejteni minden vereséget és felnagyítani minden sikert.
A győzelmeket a gyenge ember is el tudja viselni, a sorscsapásokat azonban csak az erős bírja ki.
Az az ember a legjobb, aki nélkülözni tudja azt, amire nincs szüksége.
Mert ami az egyik embernek élet, az a másiknak gyakran halál.
Minekután ezrekkel beszélgettem az évek során, megtanultam, hogy minden embert egyetlen közös kívánság mozgat: a megbecsülés vágya.
Sok ember meghallgathat, de kevés ember van, aki valóban meghall.
Nehezen látjuk be, hogy az ember személyisége egymással nem mindig összeillő mozaikdarabokból áll, annak megfelelően, hogy életének más és más dimenzióiban más és más jellegű hatások érték. Így aztán hajlamosak lehetünk arra, hogy bűnei miatt az erényeit se ismerjük el.
Az emberek sokkal inkább hajlamosak elhinni magukról, hogy képesek valamire, ha ismernek valakit, aki már megtette ugyanazt. A lehetetlen ekkor hirtelen lehetségessé válik, mi több, elérhetővé.
Nem tudom, mi a struktúrája ennek a mai világnak. Mert az egy elég érthető struktúra, hogy állnak előtted géppisztollyal, és te a másik oldalon vagy. De most? Nemcsak nálunk, hanem az egész világban. Hogy lehet elérni azt, hogy a hülye ember saját maga ellen döntsön? Mi a trükkje? Már nem tudom, melyik afrikai országban történt. Diktátor volt, jöttek a demokratikus választások. Megjegyeztem, hogy mi volt a plakátra írva, amit a diktátor hívei ragasztottak ki: „Az apámat is ő ölte meg, az anyámat is ő ölte meg, én mégis rá szavazok.” Hogy van ez? Az ember mindig hülye volt, tudom.
Semmi sem okoz az ember idegzetében akkora feszültséget, mint a rákényszerített tétlenség, közben pedig folytonosan tüzeli a vágy, hogy cselekedjék.
Mind a ketten csak téged szeretünk.
Én is – te is.
Ne bízz az éljenzésben, mivel ugyanazok az emberek, akkor is hangosan kiáltozni fognak, amikor téged vagy engem akasztani készülnek.
Anélkül viselünk álarcot, hogy tudatában lennénk annak, minden barát számára van egy különleges arcunk.
Amikor elvakult embert akarunk felvilágosítani, ugyanarra a reakcióra kell számítanunk, mint amikor a pupillába világítunk – beszűkül.
Egy gondolkodó ostoba rosszabb, mint tíz ellenség.
A vallás annak az embernek az öntudata és önérzete, aki vagy még nem szerezte meg önmagát, vagy már ismét elvesztette.
Mindenki, akivel csak találkozik az ember, állandóan azt kérdezgeti: mi van a karriereddel, házas vagy-e, van-e házad? Mintha az élet egyfajta bevásárlólista lenne. De azt sosem kérdezi meg senki, hogy boldog vagy-e.