Úgy lehet a legjobban megismerni és elpusztítani az ellenséget, hogy barátságot színlelünk iránta.
Aki magasra jutott, annak több az ellensége is. Míg megbújsz a tömegben, csak a melletted állók tudnak létezésedről. Ha valamivel kitűnsz és kiemelkedsz közülük, sokkal többen szereznek rólad tudomást. Irigyelnek, úgy képzelik, az útjukban állsz, no és lesznek persze olyanok is, akiknek tényleg az útjában vagy… Így megy ez már sok ezer éve, mindenütt, ahol csak emberek élnek.
Egymást szeretni annyi, mint gyűlölni a közös ellenséget.
Ha az embernek ellensége van, bölcs dolog megismerni a szokásait.
Az a körülmény, hogy ellenségeink vannak, meggyőzően bizonyítja, hogy vannak érdemeink.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.
Az olyan ellenség, akit töviről hegyire ismerünk, kevésbé veszedelmes, kevesebb meglepetéssel jár.
Jellemüket tekintve az ellenségeink állnak hozzánk legközelebb, csupán az választ el bennünket egymástól, ahogyan egyes dolgokhoz viszonyulunk.
Nem azok az ellenségeink, akik gyűlölnek bennünket, hanem akiket mi gyűlölünk.
Sokkal építőbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb, mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetőséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk, ez a legnagyobb megpróbáltatás.








