Láttam, mi vár rám. Szegény vagyok, és az is maradok. De igazából nem is vágytam pénzre. Nem tudtam, mire vágyom. Vagyis dehogynem. Egy helyre, ahol elbújhatok, és ahol semmit nem kell csinálnom. Annak gondolata, hogy valaki legyek, nemcsak hogy megrémisztett, de undorodtam is tőle. Még csak belegondolni is lehetlen volt számomra abba, hogy ügyvéd, tanácstag vagy mérnök legyek. Vagy hogy megházasodjak, és gyerekeim legyenek; hogy csapdába ejtsen a családi struktúra. Hogy mindennap elmenjek dolgozni valahová, hogy aztán este hazamehessek. Képtelenségnek tűnt. Hogy ezt vagy azt csináljam, családi piknikekre menjek, karácsonyozzak, július negyedikézzek, május elsejézzek, anyák napjázzak… Tényleg arra született az ember, hogy végigszenvedje ezeket a dolgokat, aztán meghaljon? Akkor már inkább eljárok mosogatni egy étterembe, este meg hazamegyek egy kicsi szobába, és álomba iszom magam.
