Amikor a drogfüggő bevesz egy bogyót, euforikus állapotba kerül. De ez az állapot csak rövid ideig tart, mert hozzászoktál. A drogfüggő azonban továbbra is az eufóriát hajszolja, így már két bogyót vesz be egyszerre, hogy ugyanazt élhesse át, amit korábban egy tablettával. Aztán amikor már két bogyó sem elég, átvált háromra. Régebben addig játszottam ezt a kis játékot, míg végül ötvenöt tablettáig tornásztam fel a napi adagomat. (Nézzétek vissza a Jóbarátok harmadik évadának második felét! Látjátok, milyen leharcolt, sovány és beteg vagyok? Mindenki észrevette, de senki sem mert szólni.)
A korábbi életéből itt maradt események különös színezetet kaptak, formátlan, időtlen káoszba olvadtak össze. És ezt a zavarodottságot nem írhatja a drogok számlájára: hónapok óta nem drogozik. Nem mintha előre elhatározta volna. De amint be volt tépve, unatkozni kezdett, alig várta, hogy elmúljon a hatás, nem is értette, miért találta korábban olyan szórakoztatónak ezt az elhülyítő szétesést. A drogok azért vannak, hogy megóvják az embert az unalomtól, hogy érdekessé tegyék a dolgokat, ahogy egy kis Tabasco-szósz egy ízetlen fogást. De Vernon már nem fél sem az unalomtól, sem a magánytól, sem a csendtől, sem a félhomálytól. Sokat változott. Már egyáltalán nem segítenek neki a drogok.
Ez a kemény drogok lényege: az ember állandóan csak rájuk vágyik, de amint használja őket, ráébred, hogy nem is erre vágyott. Mindig az első alkalommal átélt érzést keresi, a kinyilatkoztatás érzését. Ami nem következik be többé. De azért mindig újrakezdi.
A drogozás áthatolhatatlanná teszi az agyat. Semmi nem jut el a memóriáig. És semmi nem tudja kisiklatni a gondolatokat. Ezért olyan igaz Burroughs elmélete: a drogosok megrekedtek abban az életkorban, amikor elkezdték az anyagozást.
– Egy jó tanács gyerekek – nézett bele Fernando az egyik mozgó kamerába. – Soha ne drogozzatok, mert minden jó emlék elszáll, és rózsával a seggeteken ébredtek!
Csak a rend kedvéért: drogfüggő soha nem voltam. Egy fékevesztett, tudatlan kísérletező: az igen. Azt hittem, hogy a drogok révén rá lehet találni valamire, de a kábítószerek átverik az ember agyát, kémiáját, szerotoninját, dopaminját stb., és elhitetik vele, hogy hatásukra valami jelentőségteljes dolog történik. De egy nagy szart. Se romantikája, se semmije nincs a dolognak. Csak szomorúságot, neurózist és fizikai sérüléseket okoz. Csak elvesz és semmit nem ad. Nullát.
A nosztalgia veszélyes drog, de én élvezem az agyamba toluló boldog emlékeket.
A drog semmi ahhoz a függőséghez képest, amit irántad érzek.
A valódi leállás nemcsak a drog vagy az alkohol abbahagyását jelenti, hanem valami sokkal többet. Ilyenkor a homályos szemüveg lekerül az emberről és elkezd tisztán látni. Érezni. Szembesülni azzal a sok szarral, amit beállt vámpírként elkövetett. Azért fogalmazok így, mert nagyon sok „ember” van, aki nem drogozik vagy nem szenvedélybeteg, de éppolyan vámpír, mint a beálltak. A vérszíváshoz, a másik kihasználásához nem kell drogozni. És ilyenkor nemcsak másoknak ártanak, hanem közben kőkemény öngyilkolás is folyik. Nemcsak testi ártás, hanem a gerincét, a méltóságát és az akármibe vetett hitét is feladja az ember. A narkó abbahagyása után ezeket is fontos visszaszerezni. Aki tudja, hogy mit jelent tisztán, gerinccel belenézni a másik szemébe, az újra át szeretné élni ezt az érzést.
Szóval, ez a valódi meló.
Pénzt adni valakinek, aki aktívan drogozik, nagyjából olyan, mintha egy töltött fegyvert adnánk egy öngyilkosjelöltnek.
A kreativitás olyan drog, ami nélkül képtelen vagyok élni.
A cukor a testünk számára olyan, mint valami drog. Dopamint, boldogsághormont szabadít fel, ami agyunk jutalmazási rendszerében (…) fontos szerepet játszik. Testünk, mint egy kábítószerfüggő, egyre gyakrabban és egyre több cukorra vágyakozik – leginkább csokoládé és egyéb édességek formájában -, ha nem kezdjük el már rögtön az elején rövid pórázra fogni. A dealerek mi magunk vagyunk, rajtunk múlik, hogy a legjobb kuncsaftunk almához vagy csokitortához jut ma este.
Nincs olyan drog a világegyetemben, amitől jobban leszel ott legbelül, csak a másokhoz való kedvesség.
A drog (…) megmérgez mindent, nem csak a testet, hanem az emberi kapcsolatokat is.
A drog rabszolgájának lenni nem olyan életforma, amire normális ember szívesen vállalkozna. Nem mintha a függőséggel élők ne akarnának változni, de az agyuk károsodott. Mint az a hasnyálmirigy, mely nem képes több inzulint termelni, egy függő agya már képtelen az önkontrollt szabályzó anyagok előállítására. A cukorbetegeket nem üldözzük hormonális hiányosságaikért, igazságos-e ezt tennünk a drogfüggőségben élőkkel?
Nincs olyan drog a világon, ami értelmet adhatna az életnek.
A drognak van egy csomó jó része, ezért nehéz azt mondani az embereknek, hogy ne szedje be, de az ember megfizeti az árát, ha beszedi, és ez az ár rosszabb, mint az a jó érzés, amit a drog az embereknek ad.
Néhány remek rajzot amfetamin hatása alatt készítettem. Abban az időben a lányok elmentek az orvoshoz, és fogyókúrás tablettát kértek, a dokik meg marékszám adták ki a tablettákat. Nagy zacskó tablettával jöttek haza az orvostól! Én nem elleneztem a drogokat, csak nem voltak számomra fontosak.