Az ember érlelje meg és fontolja meg a szándékát, mielőtt tettre váltaná. Ha már mindent a legalaposabban átgondolt, vegye fontolóra az emberi megismerés elégtelenségét, minek következtében még mindig kialakulhatnak oly körülmények, melyeket lehetetlen előre látni és kikutatni, miáltal az egész számítás dugába dőlhet.
Elolvashatok sok könyvet, elmehetek tanfolyamokra, és lehet, hogy ideiglenesen jól érzem magam a bőrömben, de aztán minden visszarendeződik az alapszintre, ha nem kezdem el cselekedni mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Ahhoz, hogy változás álljon be valakinek az életében, szerintem fontos az elköteleződés, hogy megérjen az emberben az a gondolat, hogy na, készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaim, mint ahogy eddig csináltam.
Tudatosságunk szintjétől függően, el fogjuk dönteni, hogy az anyag elsőbbségét ismerjük-e el a szellem felett, vagy a szellemét az anyag felett.
Eredetileg valóban úgy volt, hogy mérnök leszek, de az a gondolat, hogy a kreativitásomat olyan dolgokra használjam, amelyek a hétköznapi élet praktikus oldalát szolgálják, s mindezt puszta nyereségvágyból tegyem, egyszerűen elviselhetetlen volt számomra. Szerintem a gondolkodást önmagáért kell művelni, akárcsak a zenét!
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten.
Mert az ember az életben nemigen választhat mást, mint vagy az egyedüllétet, vagy a közönségességet.
Amikor az úton feltűnik egy kanyar, az ember választhat. Vagy beveszi a kanyart, vagy nem veszi észre, nem törődik vele, és jól összetöri magát.
Az előítéletek megszüntetésének legjobb ellenszere az információ, a tudás. Ha ismerjük, amitől tartunk, akkor egyre kevésbé félünk, mert tudunk aktívan cselekedni, tényekre alapozva dönteni.
Az emberi élet nagy döntései többnyire sokkal inkább az ösztönöknek és egyéb titokzatos, tudattalan tényezőknek vannak alávetve, mint a tudatos önkénynek vagy a jó szándékú bölcsességnek.
A legerősebbnek is meg kell állnia egy percre olykor, egy sziklára ülni, s gondolkodni, hogy: hogy, mikor és merre?
A megbocsátás sokkal több, mint elnézést kérni; ez egy döntés arról, hogy elengeded a sérelmet, és engeded, hogy a szeretet újra áradjon.
Mindennek megvan az oka, és mindenre van magyarázat, ami valaha történt velünk – legyen jó vagy rossz –, de ez az ok szinte sosem az, hogy nem volt választásunk. Mindig van választásunk. De gyakran előfordul, hogy nem tudjuk mihez viszonyítani a választásainkat, kivéve ha teszünk ezért valamit.
Hasznosnak lenni – ez a motiváció munkált valamennyi döntésem mögött; ez az erő diktálta, milyen eszközöket vessek be.
Annyira megszoktuk, hogy az életben mindenért meg kell küzdenünk, és bármilyen körülményt el kell fogadnunk, hogy már észre sem vesszük, hogy megvan az erőnk és a képességünk, hogy mi magunk eldöntsük, milyen életet akarunk élni.
A nagy döntések általában nem egy utólag pontosan megrajzolható forgatókönyv alapján születnek. Vagy csak ritkán.
Van, hogy rosszul ítéljük meg a dolgokat, a félelmeink félrevezethetnek, elrettenthetnek minket a változástól, a továbblépéstől. De a félelmeink mögött általában új esélyek várnak arra, hogy megragadjuk őket. Egy új esély az életre, a dicsőségre, a családra, a szerelemre – és ilyen esélyek nem adódnak minden nap, úgyhogy ha szembe jön egy, legyünk bátrak, kockáztassunk és használjuk ki, amíg lehet.
Mi határozza meg a leginkább, mivé válunk, és mire jutunk az életben? A döntéseink. Ezek a pillanatok formálják a sorsunkat. Mindenekfelett hiszem, hogy a sorsunkat nem az életkörülményeink, hanem a döntéseink határozzák meg.
Vannak idők, melyek nem tűrnek sem általánosításokat, sem pedig kétértelműséget, amikor nevén kell nevezni a gyermeket, és félreérthetetlenül kell dönteni minden kérdésben.