Nézlek téged, és magamat látom
Holdfény tőrömet a szívedbe mártom
Majd magamba döföm, a létet ellököm
Aztán bamba fejjel megint a sorsot várom.
Dalszöveg idézetek
Ha jót ígér a holnap, ne dőlj be, el ne hidd,
Semmi jót nem fog adni, hazug szóval csábít.
Végül is mindegy is
Tudtam, hogy nem is jössz
Este csillag voltál
Nappal meg fecske.
A folyóparton, térdig a vízben,
a víz alatt, vagy a víz fölött éppen,
a híd alatt, mikor szegények leszünk,
a pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk,
Jó, jó, jó veled.Ezt én mondom, akinek elhiheted,
aki tudja, hogy milyen volt nélküled.
Hadd legyen sírban csend,
Reménynek hely ott fent,
S addig a part mentén
Hadd legyünk ő és én.
De ha nem lennének ők,
Ezek az átkozott nők,
Üresnek látszanánk,
Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek,
Bizony belőlünk a lélek
Elillan, majd ha itt hagytok,
Ezért köszönjük, hogy vagytok.
Gyantád vagyok, körülölellek.
Önmagamba átemellek
mint a megdermedt kőben
az időben maradt ősbogarat őrzi
a ragyogó jáspis vagy smaragd.
Az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb:
az írás
nem a fej.
Ha elindulsz csak úgy,
csak úgy, cél nélkül, csak el,
Engem is vigyél el!
Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,
Mégis másképp mondom, mint amit te vársz.
Gondolhatok bármit, előbb mondod ki,
Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.
Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Reszket az idő a tornyok fölött.
Ártatlan vágyam még ünnepel.
Volt már szebb, s tegnapom mind több lett,
S nem tudom, hogy múlt el, csak néha néztem fel,
Mennyiszer volt már nap, az alkalmak elmúltak,
S te nem tettél mást, mint én, a semmit, úgy, mint én.
A messzi világban egy réten ül
A jövő egy telefonnál,
Bele fennkölt szavakat mond nekem,
Hazudik, hogy valahol vár.
Csak szólni kell, ha fáj. Csak mondani kell, miért.
Csak kenyér legyen az asztalon, ami enyém és a tiéd.
Kerülj be hozzám, ha téves úton jársz.
Tudod, ilyen lehetett volna egy elképzelt világ.
Mese, hogy volt egy öreg ember, s egyszer hullt a hó,
de az apóka s egy néni azt mondták: mégis, talán mégis,
mégis védik, ami megmaradt, hogy legyen úgy,
ahogy az élet kéri, ahogy senki sem érti, legyen mégis.
Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt,
mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.
Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen,
már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.
A napfény a vízzel játszott,
A boldogság szemedben látszott,
A Hold csak ránk vigyázott,
Az a nyár még igazi nyár volt.
Lesz még nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon,
Lesz még a lelkemben béke,
Jön még a szememre álom.
Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.