Melletted millió ember nézi, hogy hova lép.
Nagyon szépek, mégsem élnek. Vannak, de ez nem elég,
Szívük mélyén sötétség van a szivárvány helyén.
Te olyan más vagy: nagyon vártad, hogy jöjjön érted a fény.
Dalszöveg idézetek
Akinek lé határozza meg a tudatát, az csak törtet,
De ha szívből élsz is, jól vigyázz, mert az meg összetörhet.
Harcolj, hogyha fontos! A Félelmedet küzdd le!
De ha fehéren és feketén látsz csak, az élet neked szürke.
Guruljunk le patakparti víztükröt lesve,
A kis fahídon menjünk át halakat keresve!
Olcsó hippik vagyunk, még te is az lehetsz,
Ahogy hullnak a virágszirmok: szeretsz vagy nem szeretsz?
Ha ez a szerelem az élet,
A halál a harc,
Én leteszem eléd a fegyvert.
Mama, ugye hallasz még?
Már betakar a távol.
Légy itt újra, ha a gyertyaláng ég!
Gyere vissza, ne engedd, hogy belefulladjak a bánatba,
Egyedül nem fog menni, még szükségem van a támaszra.
Hol sírjam ki magam, hogy beszélhetnék egy halomnak?
Nem hallgat meg az ég sem, hát hogy hihetnék most magamnak?
Talán, ha a gondolatokat lehetne hallani,
nem is kéne szerelmet vallani másodpercenként,
és térdre rogyva esketni a hűséget.
Meséket mondhatnál, amikből megtudnám,
ki vagy te, aki mindig itt vagy,
de valahogy mégis folyton hiányzol,
mint a légszomj – fojtón hiányzol.
Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.
Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok,
A csodák helyett csak egy mosolyt adhatok.
Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már
Csak szerettem volna, ha velem is van ilyen
És most benne vagyok, még sosem volt sűrűbb homály.
Ne mondd, hogy az, ki bátor volt megszületni,
Mind hős, ha majd tenni kell.
Az álmom rég majd békében úgy ébredni,
Hogy ezt hősök nélkül értük el.
Merülj el egy új tengerben, és ússz az árral!
Rombold le a jó öreg falakat, és építsd őket messzebbre!
Alaposan elferdült már az értékítélet,
Hiába nézed, mégis tévesen ítéled meg,
Mi a jó, mi a rossz, mi szép vagy csúnya.
Vagy csak direkt torzítasz a hazugságok mögé bújva?
De durva! Te még magadat is becsapod,
Mert megszoktad, hogy a boldogságot csomagolva kapod.
Egy gályában ülünk, amit rengetegen hajtunk,
De nem igazán egy irányba, így minden hiába,
Csak egy helyben tipródunk a megoldásra várva.
Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem.
Hogy holnapra már máshol leszünk, sajnos nem ígérhetem,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Érzem a pihékben, és a jégcsapban látom,
van egy hely távol, ahol mindenki barátom.
A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.
Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.
Ha fogalmad sincs, merre mész,
minden út oda vezet.
