Epesztő, forró, balga láz
Égető lángja sorvaszt érted,
Egy csókodért mindent od`adnék
Egy csókodért nem kell az élet!
Valóságos szerelem sebe.
Te miattad kaptam, lyányka… illő
Volna, hogy csókod gyógyítsa be!
Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap.
Oka volt annak, hogy sohasem rúgtam ki őt az ágyamból, mégpedig az, hogy mielőtt megszólalhattam volna, ő általában már csókolt is.
Azok az emberek, akik csókokat dobálnak, reménytelenül lusták.
Egy nőnek oda kell cseppenteni a parfümjét, ahol szeretné, hogy megcsókolják.
Megcsókolni valakit nagyon intim dolog, ezért a szíved mindig kihagy egy ütemet, mielőtt megtennéd.
Ma nagyon csókolj,
nyíljék ki lelked legszebb csók-virága:
ma csókolsz utoljára.
Úgy emlékszem rá, mint a csókolózás történetének legcsodálatosabb csókjára. Mintha napokig, évekig, évszázadokig tartott volna!
Két ajaknak – az emberi test e nevetségesen csekély részecskéjének – egyszerű érintkezése az érzelmek legelemibb áramlatát indítja meg. Gazdagság, hatalom, dicsőség ezt a diadalmas örömöt, bor, kábítószer ezt a fölolvasztó mámort megadni nem tudja. (…) Az erőátvitel legcsodálatosabb bravúrja ez, amelyet megmagyarázni csak a lélek finom képességeivel lehet. A csóknak nincs fiziológiája. A csók az elragadtatott képzelet legmagasztosabb alkotása. A csók a szerelem spiritualizmusa, az ajk a szerelmes lélek médiuma.
Az első csók az, amellyel először veszi birtokába az egész embert a szerelem. Különös ismertetőjele, lemérhető hőfoka, megállapított időtartama, külalakja nincs, de erre nincs is szüksége. Az első csóknak megvan a maga egyéni jelentkező szava, amellyel félreérthetetlenül tudtul adja magát. Tévedés kizárva. Ha valaki nem érti meg a szót, ez annak a bizonysága, hogy nem is szóltak hozzá. Nem kell hozzá szótár, összehasonlító mérték, előismeret, mint ahogy nem kell zenei fül a mennydörgéshez.
Hagytuk játszani egymással a szájainkat, mint normális felnőttek a gyerekeket, és örültünk, hiszen a normális felnőttek is örülnek, ha a gyerekek olyan jól játszanak, hogy közben minden másról megfeledkeznek.
Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét.
Meg kellett csókolnom, fejfájós kényszert éreztem, hogy megcsókoljam. Ügyetlen volt a szája, forró és engedelmes. Fogvacogva próbált visszacsókolni, de a kezének már másik erő parancsolt, szabadulni akart a karomból.
Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!
Csókolj még, csókolj, csókolj, egyre többet;
és öntsd csókodba minden ízedet;
és öntsd csókodba minden tüzedet,
és négyet kapsz, parázsnál égetőbbet.
– Te mikor szerettél belém? (…)
– Amikor nem tudtam, melyik a te szád és melyik az enyém.
A csók nem csupán két test, de két lélek nagy összetartozásának jele. Az Örök Szellem üzenete. Ráadásul ha bűnösnek is nevezhető – e csók! -, és ha oly soká vártunk rá mégis, talán végzetünk felé indulunk vele.
És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók,
És te nem tudtad, hogy ki csókol,
És én nem tudtam, hogy ki csókol,
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.