Bámultam a lefolyó esőcseppeket, és olyan érzésem volt, mintha ma az időjárás is síratná a tönkrement életemet.
Azok a dolgok tesznek tönkre minket, amelyeket a legjobban szeretünk.
Az az ábránd – elenyészett;
Az a légvár – füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ – nincs sehol!
Majdnem mindent képes voltam irányítani életem folyamán, ha kellett, lefizetéssel, manipulációval, akár lódítással, de a gyerekeim akaratát nem tudom befolyásolni. Ahogy apám sem tudott engem.
Mindenekelőtt: senki sem boldog, hanem csak törekszik egész életében egy vélt boldogságra, melyet ritkán érhet el s akkor is csak azért, hogy kiábránduljon: ám szabály szerint végül is mindenki hajótörötten s ledőlt árbócczal ér kikötőt.
Tévedtem, amikor azt hittem, hogy a becsület és a tisztesség olyan alapvetés, olyan magától értetődő dolog, mint az, hogy levegő nélkül nincsen az ember számára földi élet.
Ó, az ember nem születik gyanakvónak. Azt az életünk folyamán sajátítjuk el. A tanítómestereinket pedig úgy hívják, hogy csalódások.
A miniszter aki engem támogatott, kegyvesztetté vált és mivel papíron semmi sem volt rögzítve, így mindenki aki az ő szárnyai alatt ért el valamit, szintén kegyvesztetté vált.
– mondta világbajnoki címmérkőzésének meghiúsulásáról egy 1996-os interjúban.
A bizalom olyan érzelem, amelyet egy másik ember felé csak az tud érezni, aki önmagával jó érzelmi kapcsolatban van, képes arra, hogy önértékelését pozitív tartományban tartsa, és nem vár egyfolytában külső megerősítést. Azok viszont, akiknek saját magukról a véleménye valójában negatív, úgy érzik egy-egy csalódás után, hogy: „Tulajdonképpen megint az történt, ami mindig – nem kellek senkinek…”
Az online boldogságparádé elhozta a mélységes csalódottságot a valódi élettel szemben.
A szeretetében megcsalt gyermeknek felnőttkorra már csak a gyűlölet marad.
A végén már odáig jutottam, hogy elszakadtam mindentől és mindenkitől. Akkor láttam be, hogy nincs értelme ilyen messzire és ilyen gyorsan futni, ha a végén nem vár senki.
Az élet siralomvölgy. A szerelem bűn. A gyönyör átok, a kéj a romlásnak és rothadásnak oka.
A tudomány nem vált meg bennünket. Az ember nem halad, legfeljebb a sír felé halad. Az élet céltalan.
A csalódásokból mindig tudtam tanulni, talpra állni, erősen kijönni belőle, a korrekciós sikerek rendbe rakták a megelőző csalódást.
Voltak bűneim, zaklatott életem (…). Egy dolog azonban mindig, máig mindent lenyom a laton: az én szakadatlan, nagy bolondos ragaszkodásom Magához. De Maga ezt sohse látta, hitte, értékelte eléggé. Hát most már mind a ketten belehalhatunk abba, hogy egymást egymásért, magunknak meg nem becsültük.
A Fenegyerek közel sem volt a legsikeresebb mozifilmünk, bár szerintem se a történet, se a rendezés nem az általam alkotott figurát idézte. Az egész sokkal sötétebb volt, leginkább rá és az egyház kapcsolatára épített. Ez nem az általam ismert Fenegyerek.
Nem fogok dühöngeni: filozofálni fogok. Ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot…
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!…