Hasonlítunk egymásra. Te és én egyformák vagyunk. Mert nincsenek barátaink. De nem ők tesznek erőssé, hanem a céljaink.
Életem legfőbb törekvése az volt, hogy gyönyörűséget szerezzek érzékeimnek; ennél fontosabb célom nem is volt. Mindig éreztem, hogy a másik nem kedvéért születtem; szerettem a nőket, és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeressenek. Mámorosan szerettem az asztal örömeit, és lelkesedtem mindenért, ami kíváncsiságot keltett bennem.
A jellem annak képessége, hogy lelkesen tett ígéretünkön és lelkesen kitűzött célunkon, a kezdeti lelkesedés elpárolgása után, „prózai körülmények közt” is tovább tudunk dolgozni. Ez nem arról szól, hogy mit tanultál, és mit tudsz, hanem arról, hogy képes vagy-e kellő elkötelezettséggel és önfegyelemmel újra és újra megfizetni a siker árát, amíg végre eléred a célod, és tiéd lehet a siker. Önfegyelemre utad egésze alatt szükséged lesz.
Mi késztetett még a visszavonulásra? Kicsit az is, hogy azon a varázslatos barcelonai estén felértem a csúcsra. Korábban csak vágyálmokat kergettem, a csapataim mindig hamar kiestek az európai kupákból. S ha az ember egyszer végre eléri a célját, akkor arra gondol:nem biztos, hogy még egyszer sikerülhet.
Elhatároztam, hogy nem fogom megbánni a visszavonulásomat. Ez a döntésem végleges. Na mármost hetvenévesen már könnyű elég gyorsan leépülni, testileg és szellemileg egyaránt. Én viszont a lemondásom pillanatától tele voltam tervekkel, beszálltam amerikai és más vállalkozásokba. Igazán nem fenyegetett engem a kényszerű semmittevés veszélye. Új és szép feladatok vártak rám.


















