Vágyaink és cselekedeteink idegeinknek bizonyos nehezen meghatározható szükségleteiből fakadnak.
A világ egyetlen lélegző test, de sejtek billiói alkotják és minden sejt egy-egy emberi szív.
Nem lehet elfojtani a természetes ösztönöket. Aki megpróbálja, pórul jár, a természet ellene fordul és keresztülgázol rajta. Fiúk, lányok együttes szórakozása, ilyen a tánc is, a legtermészetesebb dolog a világon. Az ismerkedés, az udvarlás nem más, mint a házasság előjátéka. Nem lehet mocskos takaró alá rejteni a nemiséget, mint valami rothadó hullát. Semmi sem olyan ártalmas, mint éppen a titkolózás, mert ez eredményezi az alattomos összesúgást, a vigyorgó rosszaságot. A nemi ösztönt nevelnünk kell és helyes útra terelni, ahelyett, hogy eltapossuk, mint valami mérges kígyót. Aki mégis ezt cselekszi, bemocskol valamit, ami tiszta volt és nemes a maga ősi eredetiségében.
Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány, vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is.
Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény (…) így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon.
A természet arcát derűsen ragyogónak látjuk, és néha a táplálék túlzott bőségével találkozunk; de nem látjuk vagy elfelejtjük, hogy a körülöttünk gondtalanul csicsergő madarak főként rovarokon és magokon élnek, és így folyamatosan pusztítják az életet; vagy elfeledjük azt, hogy ezeket az énekeseket, meg az ő tojásaikat és fiókáikat milyen nagy mértékben pusztítják más madarak és ragadozók.
Minél alacsonyabb rendű a szervezet, annál a kevésbé érzékeny, és annál gyengébben reagál az ingerre; minél magasabb rendű, annál fogékonyabb, és annál hevesebben reagál a külső valóságra.
Milyen alapon állítod, hogy a természetnek nehezebb létrehozni egy magunkfajta lényt, mint egy hangyát, s hogy emiatt sorsunkat jobban a szívén viseli?
Az akarat és célszerűség mind a tökéletesedő alkalmazkodás következménye. A mimikri, az utánzó- és védekezőszín. A legjobban alkalmazkodók életben maradása az, hogy az az út, amelyet a természetes kiválasztódás épít, talán maga az öntudat kialakulásának és születésének útja.
A vírusok létének egyetlen értelme további vírusok előállítása. Persze végső soron ugyanez igaz a tigrisre és a kígyóra is, de ezek legalább nem látszanak olyan feleslegesnek. (…) Jómagam még adakoztam is a tigrisek megmentésére, de ki adakozna a nátha megóvására?
Az érzelmi infantilizmus genetikai kódoltságához hasonló hiedelem, hogy a pasikban mindig ott munkálkodik a vadászösztön, ami újabb és újabb hódításokra sarkallja őket. Egy férfinek tényleg mindig több nő kell?
Az, hogy az állatvilág részei vagyunk, sok ember számára kellemetlen információ. Én azt gondolom, hogy az állatvilág a maga módján legalább olyan jó, mint az emberi világ. Az állatok funkcionálisan tökéletesen megfelelnek a saját környezetüknek, beleértve a társas környezetüket. Egy kutyafalkában a társas lét nagyon gazdag, és érzelmileg is komplex világot jelent, ami semmivel sem alább való az ember világánál.
Minden élőlénynek adnia kell és kapnia. Levegőt, vizet, tápanyagot, amit akarsz. Mindennek kapcsolatban kell lennie a környezetével. Ez az élet definíciója.
A mindennapi tapasztalat és a történelem arra tanít, hogy a biológiában és az orvostudományban az ész ritkán távolodhat el a tényektől anélkül, hogy el ne tévedjen.
Az, ami akar bennünk, nem mi vagyunk, hanem csodálatosan tevékeny sejtecskék miriádjai, amelyeket nem ismerünk; ezek a sejtecskék nem ismernek minket, egymásról sem tudnak, és mégis ezek alkotják lényünket. Mozgásukkal számtalan folyamatot idéznek elő, amelyeket mi szenvedélynek, gondolatnak, örömnek, szenvedésnek, vágynak, félelemnek és akaratnak nevezünk.
Nincs olyan emberi elme által teremtett vers, dal, mítosz vagy mese, mely vetekedhetne a természet – vagyis az evolúció – páratlanul izgalmas előadásával. Nincsenek olyan tündérek, najádok, nimfák, melyek akárcsak megközelítőleg olyan csodálatosak volnának, mint a természet valóságos teremtményei.
A DNS szemszögéből nézve az egész biológiai világot olyan eszköznek tekinthetjük, amely az ő cél nélküli reprodukcióját szolgálja. Ebben a megvilágításban nézve a DNS csakugyan a legfőbb parazitának tűnik.
Ha egy sejt mindazokat a tulajdonságokat elveti, melyek egy bizonyos testszövet, például a felhám, a bélhám vagy a tejmirigyek részévé tehetnék, akkor szükségszerűen törzs- vagy egyedfejlődése korábbi szakaszának megfelelő állapotba esik vissza, ami azt jelenti, hogy egysejtűként vagy embrionális sejtként kezd el viselkedni, és nekilát az osztódásnak, tekintet nélkül a test egészére. Minél nagyobb fokú a visszaesés, annál inkább különbözik az újonnan képződő szövet a normálistól, és annál inkább rosszindulatú a daganat. (…) Amikor a környező szövetek maguk közé tartozónak tekintik, és elkezdik táplálni, csak akkor kezdődik a daganat halálos, áttételes növekedése. Ezt az analógiát továbbvezetve, az ember, akinek társadalmi magatartásnormái megrekednek az infantilizmus állapotában, szükségszerűen a társadalom parazitája lesz.
Ha minden, a törzsfejlődéssel beprogramozott tulajdonság tanulás és nevelés által nem lenne befolyásolható, az ember csupán saját ösztönei felelősség nélküli játéka lenne. (…) Egy lelkileg ép ember és egy pszichopata (…) nem különböznek jobban egymástól, mint egy kompenzált és egy dekompenzált szívbajjal élő ember.
Egyetlen gén (…) nagyon ritkán határozza meg az organizmus valamely pontosan azonosítható részét. Ehelyett valamilyen fehérje felszabadulását határozza meg a fejlődés meghatározott időpontjaiban, egy felfoghatatlanul bonyolult recept alkotóelemét, mely általában hatással van más részek felépítésére, amelyekre viszont sok más gén is hatást gyakorol.