Most már abban az állapotban vagyok, hogy örülök az öregkoromnak, ami nagyon nagy baj, mert régebben utáltam az öregedést. Nagyon örülök annak, hogy kívül vagyok mindenen.
Vitray Tamás
20 idézet
1932. november 5. -
eredeti nevén Neufeld Tamás, Kossuth-díjas magyar újságíró, főszerkesztő és riporter
Az én kapcsolatom az emberekkel mindig a kamera jelenlétében volt hiteles. Én nem vagyok hiteles, ha nem dolgozom. Én nem szeretek beszélgetni. Nem megyek társaságba, nem mondok jó vicceket.
Biztosan hallotta már az idős emberektől, legalábbis a szerencsésektől, hogy amikor abbahagyják a munkát, igyekeznek elfoglaltságot találni. Minden épelméjű ember ezt akarja, mert azzal a saját továbbélését biztosítja. Aki mindent abbahagy, az el is megy nagyon hamar.
A riporterek nagy része úgy ül le, mintha komponálna, mintha egy mű készülne. Nem készül mű. Beszélgetni kellene csupán.
Szerintem velem nagyon könnyű beszélgetni. Nehézkes csak akkor leszek, ha a kérdés mögött nincs igazi érdeklődés. Ha úgy érzem, hogy a kérdező kapott egy feladatot, és egyszerűen túl kell esnie rajta.
Reggelente a futópadon – amit a kilencvenedik születésnapomra kaptam ajándékba – gyalogolok. Kicsit tornázom és súlyzózom is.
Megtanultam, hogy egy nővel hogyan viselkedik az ember. Hogy belékarolok. Hogy elveszem a kabátját, hogy felsegítem rá. Ezek természetes dolgok, de kimentek a divatból.
A világ egyik legrosszabb nyaralója vagyok. Három nap után unatkozom, és nem tudok mit kezdeni magammal. Ez azért lehet, mert amikor utaztam – leginkább sportesemények közvetítésére –, eleve három-négy napokat voltam távol, és ez valószínűleg berögzült nálam.
Manapság ha azt mondom, „barátom”, a szó sok mindent jelenthet. Talán egykor régen még ugyanazt a fogalmat jelölte, ma bizonyosan nem. Mondhatom arra, akinél valamit szeretnék elintézni, arra, aki egy üzletben rendszeresen kiszolgál, aki ingyen beenged valahova, ahol egyébként fizetnem kéne, mondhatom akár százféle kapcsolatra, hogy a másik végén a „barátom” áll. Bárkinek mondom, meg sem lepődik, hisz neki is sok ilyen kapcsolata van: felszínes, egyetlen apró felületen érintkező, legfeljebb kölcsönös érdeken alapuló, nem több.
Az ember akkor is ragaszkodjon az elveihez, ha nem lát reményt azok megvalósulására.
A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is.
A televízió nagyon gonosz röntgenkészülék. Mindenkiről mindent megmutat, azt is, milyen állapotban van az illető.
Közhely az, ami olyan mértékben igaz, hogy azt már nem is érdemes hangsúlyozni. Szeresd apádat, anyádat, hogy hosszú életű légy a földön; ne lopj; ne ölj; ne paráználkodjál… Lehet-e ennél banálisabbat mondani? És mégis: ez a pár ordító közhely, maga a tízparancsolat is lehetne a televízió legfontosabb műsora. Mert hát: melyiket tartjuk be?
Ahányszor az életben az eszem után döntöttem – akár a magánéletemben, akár a munkámban – mindig elszúrtam. Az okosságommal nem mentem semmire, velem minden jó szerencsével történt.
Mi a rám legjellemzőbb jó és rossz tulajdonság? Az érzékenység. Ez olyan adottság, amely jó és rossz egyszerre, és nem választható ketté.
A férfi nem tud olyan látszólagos, de igen megnyugtató megoldásokat találni, hogy rossz hangulatában levágatja vagy új színre festeti a haját, vesz egy új ruhát. Ám ezek látszólagos megoldások, az igazi csaták magában az emberben zajlanak.
Nekem megvan az a mások számára nem mindig kellemes tulajdonságom, hogy ha valami bajom van, nem tudok beszélni róla, még a legközelebbi hozzátartozóimnak sem. Amikor már el tudom mondani, akkor túl is vagyok a problémán, amely vagy megoldódott magától, vagy megoldottam, vagy pedig már egyáltalán nem izgat. A legjobb, amikor magától kihuny, elhamvad, eltűnik, olyanná válik, mint egy távolba vesző vonat.