Tapolyai Emőke

Tapolyai Emőke

klinikai és pasztorálpszichológus

A hála a szorongás egyik legjobb ellenszere. Amikor hálát adunk, endorfin szabadul fel a szervezetben. Az endorfin, a „boldogsághormon” csökkenti a fizikai fájdalmat, oldja a szorongást, veszélyhelyzet vagy egyéb stressz esetén lelkesültségérzettel tölt el. Amikor őszintén átélem a hálát, szabaddá válok a helyzet görcsétől. A hála rugalmassá tesz, függetlenné a körülményeimtől.

Milyen lenne, ha lázadnánk, Ha ellentmondanánk a tömegnyomásnak? Milyen lenne, ha megélnénk a pillanatot? Ha nem vennénk elő a kamerát, csak beszélgetnénk? Ha nem fényképeznénk le a közös vacsorát, csak kóstolgatnánk az ételt és beszélgetnénk az ízekről, vagy arról, ami eszünkbe jut? Milyen lenne, ha megélnénk életünket, megélnénk kapcsolatainkat archiválás helyett?

Néha érdemes megnéznünk azt, hogy ki mondja azt, amin őrlődöm. […] Érdemes megkérdezni, hogy ez az ember mennyit tud rólam? Mennyire ismer engem, mennyire szeret? Mennyire az én fejlődésemre vagy a kapcsolatunk fejlődésére törekszik? Hiteles? Példa előttem? Íme egy egyszerű kérdés, ami jó mérce lehet: ki mondja?

A felelősség átengedése kicsit olyan, mintha „a nagykorúság palástjával” ruháznánk fel gyermekünket. Valahol azt üzenjük ezzel neki, hogy kinézem belőled, hogy jól oldod meg az élet kihívásait, bízom abban, aki vagy. Elismerem és kinézem belőled a nagykorúságodat, hogy a felnövés és önállósodás útját, amelyet én már végigjártam, és még most is járok, te is végig tudod járni. Szeretetemmel itt vagyok, mindig hazajöhetsz, de tisztelem a benned kibontakozó önállóságot, amely egyrészt egészséges, másrészt megtartó erő számodra.

Mindig elgondolkodtat, amikor nagy hévvel mesélik nekem, hogy bezzeg Klárinak meg Marcinak, no meg a Szabó családnak mennyivel könnyebb és irigylésre méltóbb élete, kapcsolata, munkája, sikere van. Sokszor nem tudják, hogy egy órával azelőtt éppen Klári, előtte Marci volt nálam, a múlt héten pedig a Szabó család éppen az ő életét irigyelte.

A hála – annak meglátása, hogy Isten miképp állt mellettem a sötétség óráiban – elindítja azt a folyamatot, hogy elégedetten viszonyuljak a jelenemhez, és bizalommal kapaszkodjak bele Istenbe a jövőmet illetően is.

Néha csak meg kellene nyugodnunk Isten ölében. Akkor hinnénk, sőt tudnánk, hogy amikor a húsvétról beszélünk, az nem csupán egy évente ismétlődő ünnep, hanem életünk legcsodálatosabb valósága.

Lényeges, hogy megtanuljunk embertársainkhoz azonos szinten viszonyulni, ahol az adás és az elfogadás, a kérés és az elfogadás nem az alá-fölé rendeltséget, hanem a párhuzamos kapcsolódást jelképezi.