Szorgalmas, takarékos valék; kevéssel beértem, nagyra nem vágytam; tudva roszat nem cselekedvén erkölcsiségem tiszta, lelkiismeretem nyugott vala.
Az isteni gondviselésnek különös intézkedésül tekinthetém, hogy mellém e feleséget és gyermeket rendelé.
Ha a népnek természeti joga és szabadsága meg nincs, akármit mesterkélünk rajta, sohasem lesz, nem lehet azzá, amivé lennie kell vala. Ha kényelmesebb fogházakat építünk neki, ha legüdvösb büntetőtörvényt alkotunk számára, ha selyembe és bíborba öltöztetjük, ha minden tudományt tölcsérrel fejébe öntünk, szóval akármit teszünk vele, rabszolgacsorda lesz.
E kort, melyben élünk, átalakulás korának nevezgetik; mintha bizony az ember valami selyembogárként kukacból egyszerre bontakoznék ki. Az első ember óta máig örökös átalakulás volt, és tart addig, mikor az utolsó ember e földi pályáról lelép. Azonban néha az átalakulás egy kissé nagyobb zajjal jár. A teremtő ilyenné alkotá az embert, hogy neme szüntelen fejlődésben legyen. Kik csak e kort tartják átalakulás korának, hatalmasan tévednek, s az embert, következőleg önmagukat nem ismerik.
A nagyok. Mik ők a polgári társaságban? Mi teszi őket nagyokká? Címük? Gazdagságuk? Tudományuk, erényük? A józan ésszerű társaságban a polgári címen kívül más nem lehet, hogy egyik vagy másik gazdagabb, azért nagyobb-e a többinél? Ha valaki több tudománnyal bír, abbúl következik-e, hogy több joga is van? Az erényes? Az igaz erény magában találja jutalmát, s nem kívánhatja polgártársai rovására mentességét, különben nem volna erény.
Hiszen más teremtmény a földön nem értheti, mi az igazság, csak ember. Ha ez nem képes az igazságot meghallani, iszonyú mélyen süllyedt és ez kétszeresen morális kötelességivé teszi embernek az igazságot, minél többször hangoztatni, hogy aki tőle elszokott, ismét hozzászokjék, s a mélységbűl, hová süllyedt, kiemelkedhessék.
Ezen abnormis állapot századokon és ezredeken keresztül úgy megerősödött, hogy végre szinte természetesnek tartják, hogy a társaságokban egy ember bírja a jogokat és a szabadságot, a többi pedig csupán engedelmességre született.
Én képtelenségnek tartom azt, hogy az egyes ember az egész társaság ellen véthet, hogy azt veszélyeztetheti, hogy azt véleményével felforgathassa, ha a társaság csakugyan társaság és nem csorda.
A legtisztább vallás, a legszentebb törvények semmit sem érnek, ha csak ki-ki a maga kötelességét nem teljesíti.
Lehet-e mégis eset, hol a cenzúra üdvös? Az én eszem nem képes olyat gondolni, tehát erről nincs mit szólnom.
A politika az igazság helyét foglalta el. Veszedelmes időszak!
Mindent megbocsátok a legnagyobb zsarnoknak is, de midőn azt mondja: Nép! én néked majd ha megérsz, nagylelkűen jogokat és szabadságot adok, azt meg nem bocsáthatom. Hol vettétek ti a felesleges szabadságot és jogokat, hogy a magatokéin kívül csak úgy könnyen osztogathassatok?
De bohók is vagytok egyszersmind, azt hivén, hogy az emberek mind azt nektek elhiszik, mit velök elhitetni akartok.
Míg és ahol cenzúra van, addig s ott teljes szabadság nem létez. Aki pedig azt hiszi, hogy van, fogalma sincs a szabadságról.
Isten úgy alkotá az embert, hogy csak fokonként tökéletesedjék, tehát hány tévedésen kell keresztülmennie, míg az igazsághoz és lehető tökélyhez juthat? E tévedések az ember természetében alapulnak, tőle el nem választhatók.
Tehát még a nép nem érett meg. Mik azon jelek, melyekbűl majd megismerhetni, hogy a nép megérett? Adózni, munkálkodni, az egész társaság terhét vinni, ezekre már megért, ezelőtt már néhány ezerrel érett meg. De kérdem, nem sokkal könnyebb-e a készet költeni, mint beszerezni? Hát a készet éldelni, más véres verejtékéből dobzódni oly nagy tökéletesség-e, hogy arra a nép több ezred óta sem bírt megérni?
A szabad sajtó Kolumbus tojása; ez oldja meg a kérdést: miként lehet szabadságot, békét és polgári rendet egyesülten fenntartani. A szabad sajtó az, mi békés úton vezet a műveltség magas fokára és szabadságra: ellenben annak elnyomatása az, mi tirannizmust és revolúciót teremt.
Akármilyen legyen a könyv, az olvasót soha boldogtalanná nem teszi, nem teheti.
A józan ész szerint egyik ember csak úgy teremtménye Istennek, mint a másik. Egyik a másik fölött elsőbbséggel nem bír, mert az Isten csak egy embert teremtett; milyenné alkotá az elsőt, olyan a többi mind, ki tőle származott. Míg tehát valaki azt be nem bizonyítja, hogy egyiknek több szabadságot kölcsönzött Isten, mint a másiknak, addig amellett maradok, hogy az emberek egyenlő szabadsággal bírnak.