Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem.
Az ember már csak ilyen… érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti.
Az ő félelmeit nem ismerem, de a magaméit igen. És nem kellenek új félelmek, elég az, ami van.
Az emberek nem az ismeretlentől félnek, mert minden ember képes mindent elérni, amit akar, és amire szüksége van. Attól félünk csak, hogy elveszítjük, amink van, legyen az az életünk vagy a földünk. De a félelmünk elmúlik, mihelyt megértjük, hogy a mi történetünket és a világ történetét ugyanaz a Kéz írta.
Mivel bíztál abban, hogy tudok jót cselekedni, így is tettem.
Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.
Az úthoz hozzá tartozik az apró és finom dolgok tisztelete. Mindig ismerd fel a pillanatot, amikor fontos a megfelelő viselkedés.
Aki állandóan úton van, az tudja, hogy egy napon mindig el kell indulni.
A fény harcosa tudja, hogy szabadon dönthet, mit akar. Döntéseit bátran, önzetlenül hozza, időnként egy cseppnyi őrülettel.
Még nehezebb, hogy a magad útját megtaláld. Aki nem tud választani, meghal az Úr szemében, bár továbbra is lélegzik, és járkál az utcákon. Minden létezőnek oka van: teneked csak meg kell tudnod különböztetni az átmenetit a véglegestől.
Az egyetlen mód arra, hogy helyes döntést hozzunk, az, ha tudjuk melyik a hibás döntés. Azaz meg kell vizsgálni a másik utat, félelem és gyávaság nélkül, s azután dönteni.
A világ dicsősége múlandó, és nem az alapján kell mérni az életünket, hanem aszerint, hogy milyen döntéseket hozunk a személyes történetünk követéséről, az utópiánkban való hitünkről és az álmainkért való harcról. Mindannyian a saját életünk főhősei vagyunk, és sokszor a névtelen hősök hagyják a legnagyobb nyomot.
Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.
Ha egy lovas leesik a lováról, és nem pattan vissza rá azonnal, soha többet nem lesz mersze ráülni.
Hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.
Miért csináljuk ezt egész életünkben? Miért mindig csak a porszemet vesszük észre a szemünkben, és miért nem látjuk meg a hegyek, a mezők és az olajligetek szépségét?
Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.
A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. (…) Ha a Történeted része kell, hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.