A szűkület sehol se jó. Az nem jó epevezetékben, nem jó vastagbélben, nem jó társadalmi életben. A szűkület nem vezet sehova.
Hogyha valami jónak kiáltanak ki, akkor kimondatlanul mellette valamit kikiáltottak rossznak is.
Elkoptak, vagy nincsenek is sztárok, csak annak kikiáltott emberek, akiknek a botrányairól szól a hír. Olyanokról állítják, vagy állítják egyesek magukról, hogy médiaszemélyiségek, akiről meg sem lehet mondani, mik. Ki tudja, hány egyszer használatos, eldobható, teljesítmények nélküli „sztár” volt és van, akik hetente szerepelnek az úgynevezett sztár-magazinokban. Talán elkövetkezik egy időszak, amikor megint a munkával, teljesítménnyel kiharcolt eredményekről esik szó.
Az én tanítómesterem az élet volt, és keményen bebizonyította nekem, hogy nem körém építették a világot, hanem én pottyantam bele. Igyekszem ezt tudomásul venni és ezek szerint viselkedni.
Az irigység, csakúgy mint a harag vagy a gyűlölet, önmagába visszaforduló, negatív érzelem. Azaz arra nézve fájó és káros, aki érzi.
Tudni kell, mikor mondjon nemet az ember. Rövidtávon nem tűnik jónak az ilyen megoldás, hosszú távon viszont csak ez jön be.
Attól nem leszünk mások vagy többek, mert valami olyan dolgot teszünk, vagy aggatunk magunkra, amivel hamis látszatot keltünk.
Minden ember alapvető célja, hogy boldog akar lenni. Nekem régi vesszőparipám, hogy a boldogtalanság legfőbb oka az irreális elvárás és a vágyakozás.
Érdemes a világot, a világ történéseit, dolgait két nagy csoportra osztani: az egyik az, amire van befolyásunk, azzal foglalkozom, a másik meg, amire nincs befolyásom, azzal meg nem foglalkozom. Végtelenül szimpla ez a séma, de beválik.
Az embernek saját magával kell foglalkoznia, nem a másikkal. Mert minden ember más, minden ember másképp tud csinálni valamit, minden ember másképp szeret valamit csinálni. Az rajtam nem segít, ha tudom, hogy X vagy Y valamit rosszul csinált vagy jobban csinált, mint én. Rajtam az segít, ha azt tudom, hogy én mit szeretnék, és azt hogy fogom csinálni.