Az emberek meglehetősen furcsán gondolkodnak. Mindig az kell, ami a másiknak van. Készen. Tenni a lehető legkevesebbet kelljen érte.
Náray Tamás
1958. november 30. -
divattervező, festőművész, író
Téved, aki azt hiszi, hogy egy művészt magánemberként is kell szeretni.
Az életben a legfontosabb az illúzió. A valóságot bárki láthatja.
Tudod, megfigyeltem, hogy az emberek mindig várnak valamire. Várják, hogy vége legyen az aznapi munkának, várják, hogy hétvége legyen, várják, hogy jöjjön a nyár, várják, hogy végre év vége legyen, meg karácsony. Így voltaképpen az egész életük egy nagy várakozás valamire, ami ha ott van, meg se nézik, át se élik igazán, csak rögtön várják a következő állomást. Azután meg panaszkodnak, hogy milyen gyorsan eltelt az élet, és nem is éltek benne igazán.
A bosszúvágy nem más, mint a saját tehetetlen gyengeségünk beismerése.
Nem dédelgettem magamban sokáig a rosszat, mert hamar beláttam, hogy az semmiben sem segít. Megtanítottak továbblépni. Megértettem, hogy a bukás nem a siker ellentéte, hanem a része. Mégpedig az elengedhetetlen része, még akkor is, ha először elviselhetetlen fájdalmat okoz.
A boldogság akkor jön el, amikor az ember már nem azzal törődik, hogy az életének milyennek kellene lennie, hanem meg tudja ünnepelni azt, amilyen éppen abban a pillanatban.
A változások néha túl gyorsan jönnek, és legtöbbször csak a felszínt érintik. A nagy viharok képesek felkorbácsolni a folyókat, de azok után idő kell, míg újra letisztul a víz és a hordalék ismét a helyére, a mélybe süllyed.
A remény nagyon csalóka. Arra csábít, hogy ne akarjuk elfogadni a valóságot.
Az emberek utálják az igazságot. Csakhogy az igazságot ez egyáltalán nem érdekli.
Ha feladod a céljaidat, és lemondasz a vágyaidról, csak azért, mert pillanatnyilag kilátástalannak látod a helyzetet, tudnod kell, hogy ezzel elárulod az életed. És ezek után nem csodálkozhatsz azon, hogy a saját sorsod bánik majd veled úgy, mint az ellenségével.
Egy szerelem akkor az igazi, ha annak, akit szeretünk, megadjuk a hatalmat, hogy megsebezzen bennünket. Ami jó esetben persze nem biztos, hogy bekövetkezik. De vállalnunk kell a kockázatot! Akányhányszor, újra meg újra, az érzéseinkért.
A fájdalmat senki sem veheti el, még Istennek sem áll
módjában megkönyörülni azon, aki érzi. A bánatot elmulasztani
sem lesz soha képes semmilyen égi vagy földi hatalom, csak a
súlyát teheti majd könnyebbé az idő azzal, hogy hozzászoktat
minket ahhoz, hogy amíg élünk, velünk marad.
Aki nagyon tud szeretni, észre sem veszi, hogy közben önmagát áldozza fel a másikért, ezáltal pedig mindent elveszít.
Soha semmit nem vehet senki biztosra, és soha nem szabad olyat kijelenteni, hogy velem ez nem fordulhat elő.
A művészet mindig független. Az igazi művészet, úgy értem.
Egy munkáltató nem várhat el világnézeti azonosságot a dolgozóktól.
Ahol a tettlegesség belép, ott az intelligencia kilép.
A siker sokféle lehet. Lehet pillanatnyi és hosszú távú, lehet megérdemelt és elorzott.
Sokan azt hiszik, hogy egyféle boldogság létezik csupán. Meg azt, hogy valaki mástól függ. Pedig tévednek.
