Ki minden percet megragad:
Az győz a sors felett.
A mámor kell nekem, mi legfájóbb gyönyör,
Szerelmes gyűlölet, mi frissítőn gyötör.
A kín meg a röpke kéj,
Siker, kudarc, veszély
Felváltja egymást sebtiben.
Elvégre az vagy – ami vagy.
Viselj parókát milliónyi fürttel,
Járj ölnyi sarkakon vagy trónra ülj fel,
Az maradsz mindig, ami vagy.
Ha ezt a létet összetörted,
Majd támad más a rom felett.
E föld ölén fakad, mi boldogíthat,
S e nap ragyogja itt be kínjainkat;
Ha már ledobtam ezt a terhet,
Legyen, mi lesz, s ahogy lehet.
Átok a büszke véleményre,
Amellyel elménk díszeleg,
Átok a káprázatra, fényre,
Mely érzékünket ejti meg!
Az ember azt, mit át nem érez,
Otromba gúnyba fojtja csak,
Mi jó és szép, azon kacag,
Mit meg nem ért: leszólja dohogva.
Milyen tisztán láttam mindig az állapotomat, és mégis mindig mennyire gyerekként cselekedtem; ma is milyen világosan látok, és még sincs semmi reménye a javulásnak.
Végtére is – az vagy, mi vagy.
Vendéghajat ezer bodor fürttel csináltass,
csatolj magadra hosszú gólyalábat,
maradsz örökre, ami vagy.
Ha aszerint nézel valakit, például egy gyereket, amilyen ő most, a jelen pillanatban, azzal megakasztod a fejlődésének útját. Ha azonban aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.
Oly embert ismerni, kivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást – e földet ez virágoskertté változtatja.
Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa.
Az emberélet nagyszerűt igér:
mily szép a nappal, és mily nagy az éj!
S mi, bár becéznek édeni hatalmak,
alig örvendünk a királyi napnak:
zavaros harcba sodródik az ember
most magával, aztán a környezettel:
senkinek sem juthat igazi társ,
komor kívül a belső ragyogás,
ragyogó arc alól a bú kiüt,
az üdv előttünk – s nem látjuk, hogy üdv.
A viszontlátás üdv, a búcsú seb,
az új viszontlátás még édesebb,
és éveket pótol egy pillanat;
a végső válás mégis megmarad.
Ha lelked derűs és tiszták a céljaid, jókora utat tehetsz meg előre.
Hol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik a legszebb virága.
Inkább kívánok magamnak ezer irigyet, mint egyet, aki szánakozik rajtam.
A bölcsesség csak az igazságban foglaltatik.
Mintákból éppoly nehéz tanulhatnunk valamit, akár a természetből.
