A választási törvények minden demokráciában a tisztességes választás alapját jelentik. Megváltoztatni csak gondosan és közösen szabadna.
A politika nem egyszerűen ügyek intézése, hanem valamiben való hit. A hitét pedig nem váltogatja az ember.
Egy társadalmat nem az erősök tettei határoznak meg, hanem az, ahogyan a gyengékkel bánik.
Ha valaki a szólás szabadságával élve sérti más ember méltóságát, becsületét, ha igaztalan, súlyosan sértő dolgot állít, mindezt nagy nyilvánosság előtt teszi, az büntetendő cselekmény.
A sajtó túllép működésének okszerűen velejáró szerepén, ha a közvélemény befolyásolása nem egyszerűen a sajtó állásfoglalásának természetes következménye, hanem kifejezetten azt célozza, hogy az egyik politikai szereplőnek közvetlen kárt okozzon.
Demokratikus, hazafias sajtó nélkül nincs erős, demokratikus Magyarország.
A köznyilvánosság minősége nem egyszerűen a társadalom minőségének tükre, hanem annak a közösség vezetőivel közel egyenrangú alakítója. Határozott meggyőződésem, hogy a nyilvánosságnak ezt a szerepét sokkal többen nem értik, mint ahányan igen, sokkal többen nem vállalják ennek felelőségét, mint ahányan igen.
Amikor az emberek többsége újságot választ, akkor, bár azt hiheti, hogy „csak” értékrendet választ, valójában viszont véleményt, olyat, amely nagy valószínűséggel azonos a sajátjával. A tájékozódásnál sokszor fontosabb, hogy az újságolvasással megerősítést nyerjen saját véleményünk, valamely véleményközösséghez való tartozásunk. Az ellentétes állásponttal való találkozás diszkomfortot okoz, mert arra kényszeríti az embert, hogy újra átgondolja saját véleményének helyességét.
A demokratikus sajtónak kulcsszerepe van a demokratikus társadalom megszervezésében, fenntartásában, mert normát, mintát közvetít és teremt.
Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy, frissebb, mint Orbán, de minden bizonnyal tehetségtelenebb. Eldőlt, hogy mentalitásod, gondolkodásod, véleményed a Fidesz világához köt, bár igaz, magadat jobban szereted, mint őket.
(részlet a Magyar Péternek címzett leveléből, Facebook – 2024. 05. 28.)
Mi az oka az Orbán által felépített és fenntartott, Magyarországnak egyoldalúan káros, valójában alárendeltséget jelentő orosz kapcsolatnak? Egyetlen válasz lehetséges: Orbánt a markukban tartják az oroszok. Valamivel zsarolják. Mivel?
(2024. 05. 25.)
Orbánt nem zavarja, hogy orosz állami hackerek ki-be mászkálnak a kormány informatikai hálózatába, visznek, amit tudnak, magyar, EU, NATO titkokat. Nem tesz ellenük semmit, fenntartja a szívélyes kapcsolatot.
Nem hinném, hogy politikai vitákat bibliai idézetekkel, mint végső, megfellebbezhetetlen érvekkel lehet eldönteni. Ájtatatosságba burkolózó kurzuskeresztények rossz szokása ez. Ha elfogy gondolat, kölcsönkérnek mondjuk az apostoloktól. Ha nincs hova menekülni, akkor a szentírás tekintélye mögé bújnak.
Amikor valamelyik ellenzéki párt politikusa tagnak jelentkezik hozzánk, a beszélgetések végén igyekszem én is találkozni a tagjelölttel. Belenézni a szemébe. Érteni az okokat, az ambíciókat, a gondolat finomságát, mélységét, látni a reakciókat. Persze ők meg engem tesztelnek végső döntésük előtt. Így van ez rendjén.
Az élet a legnagyobb csoda. Száznál valamivel több kémiai elem úgy rendeződött össze, hogy a majdnem semmi életre kelt: megmozdult, válaszolt, megsokszorozta önmagát. Hogy ki vagy mi volt a rendező, nem tudjuk. Az egyik hisz az anyagi világ felsőbb elrendezettségében, az isteni akaratban, a másik pedig ezzel szemben a véletlen teremtő valóságában. Az élet alig magyarázható csoda, így okszerű, hogy a csoda mögött is csodát keressünk. Minden kultúra megtalálta saját Istenét az élet, a rend végső forrásaként. Az élet teremti az Istent, vagy az Isten teremti az életet? A kérdés válasz nélkül is a létező világ, más életének elfogadásában, a szeretetben nyer evilági, végül praktikus értelmet.
A szabadság nem önzés, nem a hatalmasok szabadsága a mások felett. Az emberek szabadságának legfőbb védelmezője az emberek szabad, erős, felelős állama. A szabad polgárok állama.
Amit elvesztettünk, az nyilván nem csak négyzetkilométerek, emberek, települések sokasága, hanem egy álom. Hogy örökké együtt maradunk, hogy a történelmi Magyar Királyság sérthetetlen, hogy mi valójában egyek vagyunk. Aztán kiderült, hogy nem. Trianon nemzeti dráma. A magyar nemzet egy részének halála. Ebben nincs vita. Valójában három vita van. Valakik szerint ez elfogadhatatlan, ez történelmi félreértés, ez több, mint igazságtalanság, ez hazugság. Ez olyan, mint a halál, de a nemzet nem halhat meg. Ezt valahogy vissza kell fordítani. Nincs bocsánat, csak bűnösök vannak. Az igaz nemzeti politika közepén a megcsonkított ország helyreállításának erkölcsi, politikai, történelmi akarata kell álljon. Soha, soha! Aki nem ezt gondolja, az áruló – harsogják. Mások szerint, ami elszakadt, az a történelmi realitások miatt ugyan visszavonhatatlanul elszakadt, de a nemzeti identitás középpontjában az örökös gyász kell, hogy maradjon. Trianon az ország meggyalázott lelkének szimbóluma. Ezért imádkozunk Trianon elvesztése miatt, ezzel fekszünk, kelünk. Aki magyar, velünk tart! Aki nem ezt gondolja, az becstelen – szerintük. Megint mások meg megemésztették a megemészthetetlent. Meggyászolták. Nem felejtenek. De tanulnak és mennek előre. Nem érzéketlenek, de elfogadták azt, amit nem lehet megváltoztatni. A jövőt keresik, már nem siratják minden nap a múltat.
2006 óta innen és onnan is belém vájják körmüket mindenfajta emberek: semmirekellők, középszerűek, képességesek, akarnokok, sértettek, feltörekvő tehetségesek, tehetségtelenek, politikai bűnözők és jószándékú szerencsétlenek.
