Ötéves korunkban azt kérdezzük:
– Miből lett az asztal?
Tizenöt éves korunkban:
– Miből lett az ember?
Huszonöt éves korunkban:
– Miből lett az Isten?
És mindenkor elfogadjuk, hogy:
– Az asztalt az asztalos csinálta.
De már az emberre azt mondjuk, hogy:
– Magától keletkezett.
Az Istenre meg azt mondjuk:
– Nincs.

Nem hiszek az anyaszentegyháznak egyedül üdvözítő mivoltában, sem a társadalom felett való állásának jogosságában. Az egyház bűnös, és törvénye véreskezű.

Csak nyugodt lelkű ember lehet boldog. Akinek a homlokán nincsenek soha fellegek. Akinek a lelkében nincs soha iszap, se ő nem sároz, se őt nem sározhatják be. Minden gondolata egyenes, becsületes.

Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.

Nekem a gyönyörűségeim közé tartozik az, hogy mikor lehet, az (…) ellenségemnek jót teszek, – a háta mögött. Ő ne tudja meg, mert ez meghunyászkodás lenne. A tökéletlen ember inkább maradjon ellenségem, mintsemhogy barátommá váljék.