Gárdonyi Géza

Gárdonyi Géza

1863. augusztus 3. - 1922. október 30.

író, költő, drámaíró, újságíró

Azt mondjuk: a csodák világa lejárt. Azt mondjuk: nincsen Isten, és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul.

Elmondok neked egyet-mást. Mindennap egyvalamit. Hogy megtarthasd. A fejedben. Mert látod: minden ember… annyit ér… amennyit… tud. Ha olyat is tud… amit más senkise… akkor mindenkinél többet ér.

Ötéves korunkban azt kérdezzük:
– Miből lett az asztal?
Tizenöt éves korunkban:
– Miből lett az ember?
Huszonöt éves korunkban:
– Miből lett az Isten?
És mindenkor elfogadjuk, hogy:
– Az asztalt az asztalos csinálta.
De már az emberre azt mondjuk, hogy:
– Magától keletkezett.
Az Istenre meg azt mondjuk:
– Nincs.

Nem hiszek az anyaszentegyháznak egyedül üdvözítő mivoltában, sem a társadalom felett való állásának jogosságában. Az egyház bűnös, és törvénye véreskezű.

Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.

Nekem a gyönyörűségeim közé tartozik az, hogy mikor lehet, az (…) ellenségemnek jót teszek, – a háta mögött. Ő ne tudja meg, mert ez meghunyászkodás lenne. A tökéletlen ember inkább maradjon ellenségem, mintsemhogy barátommá váljék.

Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része. Ha meg kell válnunk tőle, nyomorékok vagyunk mindholtunkig.