Alázatosságában is csupa méltóság az ember, aki Istennel beszél, királyi méltóság a porban is.
Óh, tudok én alázatos lenni: a rabszolgaság nagy tanítómester az alázatosságban!
Szegény hazánk! Haldokló nemzetünk!
Szép életed volt: ezer hosszu év!
Temetésed is szép lesz, elegáns
Párisban szövik szemfödeledet.
Köszöntlek, kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya.
Ma már nem tudom megérteni azt a lázt, amely akkor annyira hatalmában tartotta a lelkeket. Mind a hárman gyöngék voltunk még. Sebeink még alig gyógyultak, de azért készek voltunk rá, hogy újra odaálljunk a harcsorba és küzdjünk. És a vérünket ontsuk a hazáért.
Napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak. Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában, s holdvilágnál varázsában is.
A férfi pajzsot visel az oldalán, a nő és a rabszolga hazugságot. A mi pajzsunk a hazugság.
Akik az arcukat festik, mások haját fordítják maguk hajává, hajuk színét mérgekkel is megszőkítik, hamis ékszereket tudva viselnek, mért éppen az igazságot ne festenék, fordítanák, hamisítanák?
Én az embert a nevetéséről ítélem meg. A varga röhög. A tudós csak mosolyog.
Mikor nevetünk, mindig másokon nevetünk.
Mikor sírunk, mindig magunkat siratjuk.
Az Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna meg senki.
Minden forró víz lehűl, ha leveszik a tűzről. Ez történik a házassággal is, amely testi lángokon forr meg.
A házasság bizonyára szentség, de a papirost az ördög gyártja hozzá.
Azt mondjuk: a csodák világa lejárt. Azt mondjuk: nincsen Isten, és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul.
Elmondok neked egyet-mást. Mindennap egyvalamit. Hogy megtarthasd. A fejedben. Mert látod: minden ember… annyit ér… amennyit… tud. Ha olyat is tud… amit más senkise… akkor mindenkinél többet ér.
Bolond ember az, aki láncot tesz magának kezére, lábára. Az ígéret – lánc.
Ellenség az ellenséggel megbékülhet hadban, de testvér a testvérrel nem.