Amit átélünk, mindig a valós esemény előtt vagy után éljük át, mely elementáris és felfoghatatlan gyorsasággal tűnik tova; átéléseink mind álomszerű, csupán a mi szűk személyünkre korlátozódó képzeletszülemények.
Franz Kafka
1883. július 3. - 1924. június 3.
német nyelven alkotó csehországi születésű, zsidó író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.
Az élet: szüntelen elterelés, úgyhogy még arra sem eszmélhetünk rá, mi mellett terel el.
Fejjel kell áttörnöd a falat. Ezt a falat könnyű áttörni, hiszen vékony papírból van. Annál nehezebb viszont, hogy ne hagyd magad becsapni attól, hogy a papíron már ott van a megtévesztésig hű képe annak, amint éppen áttöröd a falat. Nagy csábítás, hogy azt mondd: „Hát nem töröm át szüntelen?”
Harcolok; nem tudja senki; egyesek sejtik, ez elkerülhetetlen; de senki nem tudja. Napi kötelességeimet teljesítem, egy kicsit szórakozott vagyok, ez kétségtelen, de nem nagyon. Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísérteteket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok. Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet.
Valaminek a helyes értelmezése és ugyanannak a dolognak a félreértése nem zárja ki teljesen egymást.
Nem kell elhagynod a szobádat. Maradj ülve az asztalodnál és hallgatózz! Még hallgatóznod sem kell, csak várnod. Még várnod sem kell, csak megtanulni csendben maradni, nyugodtan/mozdulatlanul, magányban. A világ szabadon felkínálja magát a leleplezésre. Nincs választási lehetősége.
Egy bizonyos ponttól fogva nincs többé visszaút. Ez az a pont, amelyet el kell érnünk.
Az emberiség története: egy másodperc egy vándor két lépte közt.
Ilyen vagyok, és így kell elfogadnia – mondta magában –, nem kanyaríthatok olyan embert magamból, aki a barátságára méltóbb lenne valahogy, mint így vagyok.
Az élet folytonos elterelés, anélkül hogy tudatosulhatna, mitől is terel el.
A rossz: a jó csillagos égboltja.
Az önismeret egy bizonyos fokán és a megfigyelésnek kedvező egyéb körülmények mellett az ember óhatatlanul rendszeresen undortónak találja magát. A jónak bármiféle mércéje – akármennyire különböznek is róla alkotott vélemények – elérhetetlennek fog tűnni. Kénytelen belátni az ember, hogy nem más, mint nyomorúságos hátsó gondolatok patkánylyuka. A legapróbb cselekedet sem lesz mentes ezektől a hátsó gondolatoktól. Olyan mocskosak lesznek ezek a hátsó gondolatok, hogy az önmegfigyelés állapotában az ember először nem is akarja átgondolni őket, hanem megelégszik azzal, hogy messziről feléjük néz. E hátsó gondolatoknál nem pusztán önzésről lesz szó, az önzés hozzájuk képest jónak és szépnek az ideáljaként fog megjelenni. A mocsok, ami az ember szeme elé kerül, önmagáért valóban lesz jelen, fel fogja ismerni az ember, hogy ettől a nyűgtől csepegve jött világra, és miatta felismerhetetlenül vagy nagyon is jól felismerhetően fog távozni. Ez a mocsok lesz a legmélyebb alap, amit talál az ember, ez a legmélyebb alap éppenséggel nem lávát tartalmaz, hanem mocskot. A legalja lesz és a legteteje, és nemsokára még az önmegfigyelés keltette kétségek is olyan gyengék és önelégültek lesznek, ahogyan a disznó dülöngél a trágyalében.
Ismerd meg önmagad, nem azt jelenti ez: figyeld magadat. Figyeld magad – ez a kígyó szava. Azt jelenti viszont: tedd önmagad tetteid urává. De hát az vagy már, tetteid ura vagy. A szó tehát azt jelenti: ismerd félre magad! rombold magadat! tehát valami gonoszat jelent – és csak ha nagyon mélyig a közelébe hajolunk, halljuk ki belőle a jót is; és ez: „Hogy azzá tedd magad, aki vagy”.
Az élet lényegéhez tartozik az embertelenség, természetes dolog a részvétlenség.
Minden ember egy szobát hordoz magában.
Az igazi ellenféltől határtalan bátorság költözik beléd.
Keveset akkor hazudunk csak, ha lehetőségünkhöz képest keveset hazudunk, nem ha a lehető legkevesebb lehetőségünk van rá.
A szellem akkor lesz szabaddá, ha többé támaszt nem keres.
Az ember soha nem elégedhet meg annyival, hogy tudja, mi jó, s mi rossz. Törekednie kell arra is, hogy aszerint cselekedjék.
A szerelem éppúgy az élet ajándéka, mint a szépség.
Mások ezeket keresték még



