Tudod te, mi az a galambnyakék? Nyilván láttál már olyan galambot, aminek a nyaka körül olyan pirosas tollkarika van. Az a madár, amelyik már ilyen ékes tollakkal büszkélkedik, más galambot többé sosem szerethet, de mint tudjuk, a sok szeretet bizony gyilkos is lehet, ami náluk ugyanúgy igaz, mint az embereknél. Csak a galambok túláradó szeretetük jeléül egymás gigáját csipkedik. Ezért is hívják azt a piros tollkarikát galambnyakéknek.
Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette.
Ti férfiak azt hiszitek, hogy mindent megengedhettek magatoknak, hogy az egész világ körülöttetek forog, és mindenki más csak selejt. Hát nehogy azt hidd. Akármikor összetöröm, kifacsarom a szívetek. Sosem leszek a céltáblátok.
A szakadékon, ami közötted és a lehetőségeid között tátong, csak akkor juthatsz át, ha nem hazudtolod meg önmagad. Máskülönben bármekkorát ugrasz, belezuhansz.
A lélek válasz nélküli kérdései megbolondítják az embert.
Minden választás megoldás is egyben.
A valódi reménytelenség a meghozott döntéseink mérgezett gyümölcse, egy gyümölcs, amit ha nem rágsz meg, egészben kell lenyelned. A valódi reménytelenség annak a felismerése, hogy esetleg nem tettünk meg mindent, amit kellett volna. Addig pedig hiába érezzük a megoldások kulcsát szorosan a kezünkben, az onnan mindig ki fog csúszni.
Aki a másiknak a szívében helyet kapott, az nem lehet foglya saját börtönének.
Ha egy férfit csalnak meg, az legfeljebb árulásnak véli. Egy nőnél viszont, ő azt érzi, hogy feleslegessé vált, hogy vesztese annak a játéknak, amit nővé válásnak hívnak.
A nők okosak. Látszólag ugyan magukat vélik prédának, de valójában mindegyik vadász. A nők rögtön felismerik a férfiak gyenge pontját és szembesítik őket azzal, majd meghozzák az ítéletüket. Mi pedig már csak a büntetésünket tudjuk meg.
Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínűleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.
– A remény talán nem jó dolog?
– Felemelheti az embert, de ugyanakkor le is taszíthatja, és akkor inkább ne reménykedjek.
– Hátha ezúttal fent maradsz.
A bűnösök mindig az árnyékban bújnak meg, mert a bűnnek lételeme a sötétség. A bűnösök fegyvere még a szótlanság, miután a bűn egy másik kelléke a csend.
Ne feledd: bármit is követtél el az életben, mindig a legelső vétkedért fogsz megbűnhődni.
A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel, ahol az sem nyer, aki komolyan veszi, s az sem, aki dacol a sorsával. Kicsit olyan ez, mintha visszafele lépkedne az ember, mint egy visszaszámlálás nulláig. Hiába szeretünk kitartóan és önfeledten, ha a játék valakinél véget ér, kezdhetjük az egészet újra.
– Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (…) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek.
– Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
Nem nézhetsz vissza, ha egyszer eldöntötted, hogy mindent és mindenkit magad mögött kell hagynod. Vágd ki és dobd el a szíved, ha kell. Szakítsd ki magadból minden olyan porcikádat, ami maradásra késztetne, semmi ne maradjon benned, ami gátolhat abban, hogy eltűnj. Ha erre képes vagy, csak akkor tudsz megszabadulni a kínoktól.
– Azt mondtad, nem hiszel a sorsban.
– Abban nem, hogy a sors elválasztja az embereket, abban, hogy összehozza őket.
– És aki két szék közé kerül? Az is a sors, vagy a mi döntésünk eredménye?
– Nem, csak abban dönthetünk, ami kizárólag rajtunk múlik.
Hiába mondja az ember, hogy nincs félnivalója, semmit nem hagyott ki és mindent számításba vett, leginkább azokat a dolgokat nem vesszük észre vagy észleljük túl későn, melyek az orrunk előtt vannak… menekülünk… de ahogy próbáljuk elkerülni a végzetünket, úgy sodródunk egyre inkább az elkerülhetetlen sorsunk csapásába.
A vég soha nem egy pillanat alatt jön el, minden vég együtt jár a kezdettel, mint az árnyék, úgy követi.